„A díj életre hívóinak, mai gondozóinak és támogatóinak célja, hogy az értékek elismerésével értéket teremtsen, s a példaképek kiemelésével példát nyújtson„

Korábbi díjazottak 2019

Magyar irodalom
Prima Primissima
Ferdinánd György
író, költő
Ferdinánd György író, költő
, kategóriában

1956-ban felvették az ELTE BTK magyar-francia szakára, ahová néhány hetet járt, majd kitört a forradalom. December 13-án elhagyta az országot. 1969-ben a Strasbourgi Egyetemen irodalomtörténeti doktori címet szerzett. 1964–1970 között a Szomorú Vasárnap c. irodalmi lap kiadója, főszerkesztője. 1960-ban adják ki első francia nyelvű novelláskötetét. 5 évvel később Münchenben jelent meg első magyar prózakötete Futószalagon címmel. Budapesten 1988-ban kerül a polcokra első regénye. Könyveiben hangsúlyosan volt jelen az ’56-os forradalom, az életérzés krónikásaként az emberi helyzeteket, sorsokat, arcokat mutatta meg. Szépírói és műfordítói munkásságáért József Attila-díjban és több külföldi irodalmi díjban részesült. Magyarország Babérkoszorúja díjjal idén ismerték el. Ötvennél több kötet szerzője, művei francia, spanyol, német, bolgár nyelven is elérhetők.

Prima
Sárközi Mátyás
író
Sárközi Mátyás író
, kategóriában

Az 1956-os forradalom után menekültként Londonban telepedett le. A Londoni Egyetemen irodalomtörténetből diplomát szerzett. 1966-tól 1977-ig a BBC Rádió magyarnyelvű adásának szerkesztője, 1977-től külső munkatársa volt.1989 óta Magyarországon is publikál. Lapok és rádióadások londoni tudósítója. Több mint 25 kötete jelent meg, novellagyűjtemények, életrajzok. ‘Levelek Zugligetből’ című regénye az 1960-as évek magyar és angol világát írja le. József Attila-díjjal tüntették ki.

Prima
Alexa Károly
író, irodalomtörténész
Alexa Károly író, irodalomtörténész
, kategóriában

1968-ban az ELTE magyar-történelem szakán végzett. Szerkesztője volt a Kortársnak, a Mozgó Világnak és a Hitelnek. Három évig vezette a Magyar Távirati Irodát, évtizedekig tanított egyetemeken. Jelenleg az Életünk főszerkesztője. Számos tanulmánya, esszéje és tárcája mellett tizenegy könyvet adott ki. Az utóbbi években a művelődéstörténet felé fordult: azok a „kódok” érdeklik, amelyek a magyar nemzeti karaktert alakítják. Legutóbbi esszékötete Koldusállás címmel számol be elért eredményeiről. Évtizedek óta kétlaki életet él: Pestújhelyen és Kemenesalján. Egy történelmi regényen dolgozik, amelynek témája a pilisi Beleznay-gyilkosság (1818. július 5.).

Magyar Színház és Filmművészet
Prima
Szarvas József
színművész
Szarvas József színművész

1987-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. Tíz évig a Vígszínházban, 1997-től a kaposvári Csiky Gergely Színházban játszott. 2002-ben szerződött az akkor megnyílt Nemzeti Színházba, ahol azóta is társulati tag. A nyitó előadáson ő volt Ádám Az ember tragédiájában. Megformálta Jézust A Mester és Margaritá-ban vagy éppen a címszerepet az Oidipusz király-ban, Ahogy tetszik Vilije vagy a Rómeó és Júlia Lőrinc barátja mellett eljátszhatta a Két úr szolgája főszerepét. Sok fő- és még több karakterszerepet eljátszott, s saját életét is színre vitte. Pályáján sok mozgóképes munka is megtalálta. Láthattuk a Zimmer Feri, az Üvegtigris, a Sorstalanság, vagy az 1945 c. filmekben. 2007-ben családjával létrehozta Viszákon a Kaszás Attila Pajta Színház és Galériát és közreműködésével 2008-ben létrejött Kárpát-medence első őshonos gyümölcs hagyatékát mentő kis erdeje, a Tündérkert.

Prima
Ascher Tamás
rendező
Ascher Tamás rendező

1973-ban a főiskola rendezői szakán szerzett diplomát. Szép Ernő Patika című darabjával vizsgázott a kaposvári Csiky Gergely Színházban, majd oda is szerződött. Neve összeforrott a kaposvári színházzal, s a Katona József Színház fénykorával. 1983-2003 a Csiky Gergely Színház főrendezője. A Katona József Színházban megalakulásától kezdve rendez, 2011-től főrendező. A Színház-és Filmművészeti Egyetem tanára, 2006-2014 között rektora is volt.  Pályája során számos műfajban rendezett, Csehov összes fontos darabját színre vitte, néhány ezek közül vendégjátékok során aratott sikert szerte a világon.

Prima Primissima
Tóth Ildikó
színművész
Tóth Ildikó színművész

1990-ben diplomázott a Színművészeti Főiskolán, Szinetár Miklós osztályában. Pályáját a Radnótiban kezdte, majd Székely Gáborral tartott az Új Színházba. Játszott a szombathelyi Weöres Sándor Színházban, a Thália Színházban, valamint a tatabányai Jászai Mari Színházban is. A Jászai Mari-díjas érdemes művész 2015 óta a székesfehérvári színház tagja. A finom lelki rezdülések színésznőjének tartják. Számára a „színházcsinálás” a legelevenebb művészeti ág, amely a leginkább élő módon tudja értelmezni azt a világot, amelyben élünk. Több, mint 20 filmben szerepelt, többek között láthattuk a Rokonok, Jadviga párnája, Felhő a Gangesz felett és az Aurora Borealis c. alkotásokban.

Magyar színház-, film- és táncművészet

Nincs díjazott.

MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZET
Prima
Waliczky Tamás
animációs és újmédia művész
Waliczky Tamás animációs és újmédia művész

Kilenc éves korában kezdett el animációkat készíteni. Később festőként, illusztrátorként, fotográfusként dolgozott. Számítógépekkel 1983 óta dolgozik, a digitális művészet egyik úttörő és meghatározó magyarországi alkotója. 1992-ben meghívott művész volt a karlsruhei ZKM Vizuális Média Intézetében, majd később az intézet kutatócsapatának a tagja lett. Tanított és dolgozott Magyarországon, Németországban és Japánban. 2010 óta a School of Creative Media, City University of Hong Kong egyetemi tanára. 2013-tól a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem címzetes egyetemi tanára. 2019-ben ő képviselte Magyarországot az 58. Velencei Biennálén.

Prima
Lovas Ilona
képzőművész
Lovas Ilona képzőművész

1974-ben végzett a Magyar Iparművészeti Főiskolán. A 70-es években kezdte pályafutását textilművészként. Egy idő után az iparművészet keretei szűknek bizonyultak számára, így később már konceptuális művészként más természetes anyagokkal is elkezdett dolgozni, sajátos formátumú szobrokat és installációkat alkotva. Napjainkban a performansz valamint a videóinstalláció is része a munkásságának. Tematikájukat illetően alkotásai leggyakrabban a természetre, az emberi lét kulcsfontosságú fogalmaira (élet-halál), illetve ennek lényegi mozzanataira reflektálnak. A Ferenczy Noémi- és Érdemes Művész díjas alkotó a Magyar Művészeti Akadémia és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja.

Prima Primissima
Bak Imre
festőművész
Bak Imre festőművész

1963-ban végezte el a Magyar Képzőművészeti Főiskolát. A Kossuth-, Herder- és Munkácsy-díjas művész életművét a geometrikus absztrakció jellemzi. A 70-es évekig az amerikai minimalizmus jegyében hozta létre kompozícióit, majd a tengerentúli és az európai nonfiguratív hagyományokat ötvözve fejlesztette tovább festészetét. A 80-as években a posztmodern hatására szecessziós, barokkos, a népművészethez, a magyar festészeti hagyományokhoz kapcsolódó elemeket sem nélkülöző motívumkészletből építkezett. A 90-es évektől építészeti konstrukciókkal rokon kompozíciókat alkotott. Legújabb képein újra megjelennek a festészettörténeti utalásokkal gazdagított illuzórikus terek.

Magyar képző- és iparművészet

Nincs díjazott.

MAGYAR TUDOMÁNY
Prima
Dr. Szász Domokos
professor emeritus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja
Dr. Szász Domokos professor emeritus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja
, kategóriában

1964-ben szerzett diplomát az ELTE TTK matematikus szakán. Legrangosabb hazai és nemzetközi egyetemeken oktató és kutató, Széchenyi díjas, az MTA és az Academia Europaea tagja. 1971-től az MTA Matematikai Kutatóintézet munkatársa, 1993-tól 3 évig igazgatója. 1999-ben a Budapesti Műszaki Egyetemre hívták a Matematikai Intézet igazgatójává. Kiemelkedő kutatási eredményeket ért el a dinamikai rendszerek, a valószínűségszámítás és a statisztikus fizika területein. A tudományos utánpótlás-nevelésben végzett magas színvonalú oktatói, és a tudományszervezés több területére kiterjedő irányítói munkájáért Magyar Érdemrend középkeresztje elismerést vehette át 2018-ban.

Prima
Dr. Fülöp Ferenc
vegyész, egyetemi tanár
Dr. Fülöp Ferenc vegyész, egyetemi tanár
, kategóriában

1975-ben a József Attila Tudományegyetem Természettudományi Kar vegyész szakán szerzett diplomát. Kutatási területe a szerves kémia, ezen belül a telített heterociklusok szintézise és konformációi, a ciklusos b-aminosavak szintézise, az önszerveződő b-peptidek szerkezete, alkalmazásai és a felfedező gyógyszerkutatás. 1998-tól az SZTE Gyógyszerkémiai Intézet vezetője. 2006-tól a Gyógyszerésztudományi Kar dékánja volt. Diákjaitól 6-szor kapta meg az Év legjobb oktatója díjat. 380 idegen nyelvű tudományos közlemény, 22 összefoglaló, és 70 magyar nyelvű közlemény szerzője, 30 szabadalom társfeltalálója. A Széchenyi-díjas kémikus a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, 2017-től a Kémiai Osztály elnöke.

Prima Primissima
Dr. Ádám Veronika
professor emeritus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja
Dr. Ádám Veronika professor emeritus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja
, kategóriában

A Semmelweis Egyetemen szerzett általános orvosi diplomát és azóta az Orvosi Biokémiai Intézetben dolgozik, 24 évig az intézet vezetőjeként. A Széchenyi-díjas orvos kutatási területe az idegek oxidatív károsodásának tanulmányozása. Nevéhez fűződik annak kimutatása, hogy kulcsfontosságú metabolikus enzimek kóros körülmények között az agysejteket pusztító oxigénszármazékokat állítanak elő, ami hozzájárul neurodegeneratív betegségek (pl. Parkinson kór) és a stroke patomechanizmusához. Elsőként mutatta ki, hogy melyek az agyban az oxidatív stresszre legkorábban károsodó metabolikus enzimek, ezáltal közelebb került ennek a súlyos állapotnak a célzott gyógyszerterápiája. Szerzője több mint 150 angol nyelvű tudományos közleménynek és szerkesztője a négy kiadásban megjelent Orvosi Biokémia tankönyvnek.

MAGYAR OKTATÁS ÉS KÖZNEVELÉS
Prima
Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
ismeretterjesztő egyesülés
Tudományos Ismeretterjesztő Társulat ismeretterjesztő egyesülés

Szakmai tevékenységet folytató civil szervezet, amelyet 1841-ben Magyar Természettudományi Társulatként alapítottak a tudományos ismeretek közérthető közvetítésére. 178 éve folyamatosan működik, jelenleg ismeretterjesztő egyesületek szövetsége formájában. Lapjai az Élet és Tudomány, az idén 150 éves Természet Világa és a Valóság. Csillagászati ismeretterjesztő intézményei közül legnagyobb a TIT Budapesti Planetárium.
Tehetséggondozó versenyeket, felnőttképzést, nyelvoktatást és nyelvvizsgáztatást, szakmai át- és továbbképzéseket szervez országos hálózatában. Természettudományos élményközpontokat működtet.

Prima
Napsugár Alapítvány
gyermekfolyóirat kiadó, gyermek- és pedagógusrendezvények szervezője
Napsugár Alapítvány gyermekfolyóirat kiadó, gyermek- és pedagógusrendezvények szervezője

A kolozsvári alapítvány 1995 óta az erdélyi magyar gyermekekért, az igényes gyermekkultúráért dolgozik. Jövőmodellt épít a felnövekvő nemzedékeknek. Fő feladata a Kárpát-medence legnagyobb példányszámú magyar gyermeklapjainak, a 62 éves Napsugárnak és a 40 éves Szivárványnak a megjelentetése. A Napsugár hitünk, hagyományaink, klasszikus értékeink őrzője és pezsgő műhelye a minőségi gyermekirodalomnak, grafikának. A kis közösség a két gyermeklap köré a nemzeti identitást megerősítő, fejlesztő, komplex programot dolgozott ki, és tart fent évtizedek óta. Magyarságismereti táborokat, anyanyelvi, mesemondó- és sportversenyeket szervez kisiskolásoknak, szakmai fórumokat a pedagógusoknak, élő kapcsolatot ápolva olvasókkal és nevelőkkel egyaránt.

Prima Primissima
Neuwirth Anna Mária
néptáncpedagógus
Neuwirth Anna Mária néptáncpedagógus

1965-ben a Debreceni Népi Együttes tagja, majd 1967-ben az utánpótlás csoport vezetője lett. 1969-ben Dr. Béres András együttes-vezető asszisztensévé nevezték ki. 1975-től Budapesten, a Bihari János Táncegyüttes asszisztenseként folytatta tevékenységét. 24 éven keresztül volt a Bihari János Táncegyüttes vezetője, de 2015-ben átadta a staféta botot a fiataloknak. Jelenleg a Bihari János Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója. Kidolgozta (Foltin Jolánnal, Karcagi Gyulánéval, Salamon Ferencnével) azt a tananyagot és a hozzátartozó taneszközöket, amelyek megalapozták az iskolai néptánc-oktatást. Ennek a munkának eredménye, hogy a tánc 1995-ben beépült a Nemzeti Alaptantervbe. Nagyon sok koreográfiáját táncolják művészeti alapiskolákban illetve gyermekegyesületekben. 31 éve tanít a kispesti Ady Endre Általános Iskolában.

MAGYAR ÉPÍTÉSZET ÉS ÉPÍTŐMŰVÉSZET
Prima
Zsuffa Zsolt
építész
Zsuffa Zsolt építész

Az Ybl Miklós Műszaki Főiskola Magasépítési, majd Tervező Szakmérnöki Szakát követően, a KKE Vándoriskoláját és a MÉSZ Mesteriskoláját is elvégezte, DLA fokozatot pedig a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett. Fénnyel gazdagon átjárt, kortárs hangvételű épületeket tervez, a megbízó igényeire szabott, jól átlátható terekkel, tiszta térkapcsolatokkal. Minden tervezési munkájában az adott helyben gyökerező, arányos építészeti viselkedés meghatározása foglalkoztatja. Nevéhez olyan épületek fűződnek, mint a Pro Architectura díjjal jutalmazott Budaörsi Városháza vagy a Légiforgalmi Irányító Központ Ferihegyen, továbbá több borászat és számos lakóház. Az Ybl-díjas építész tervezési tevékenysége mellett a BME graduális és posztgraduális képzéseiben is részt vesz.

Prima
Dr. Ferkai András
építészettörténész, egyetemi tanár
Dr. Ferkai András építészettörténész, egyetemi tanár

1977-ben diplomázott a Budapesti Műszaki Egyetemen. Tervezőnek készült, de már egyetemi évei alatt az építészettörténet volt a kedvenc tantárgya. Tíz éven át tervezőként dolgozott, előbb a Középülettervező Vállalat vári irodájában, majd az Általános Épülettervező Vállalatnál. 1986-tól a Magyar Építőművészet folyóiratot szerkesztette. 1990 óta a MOME Építészeti Tanszékének, majd Elméleti Intézetének tanára. Részt vesz az MTA Építészettörténeti- és Elméleti Bizottságának munkájában, 2003 óta pedig az MTA köztestületi tagja. 2015-ben a művészettörténeti tudomány doktora címet nyerte el az MTA-n. Az oktatás mellett fő tevékenysége az építészettörténeti és elméleti kutatás. Az Ybl-díjas építésztörténész a huszadik századi magyar építészet egyik legnagyobb ismerője.

Prima Primissima
Bachman Gábor
építész, tervezőművész
Bachman Gábor építész, tervezőművész

1971-től a Műegyetemen építészetet tanult, majd az Iparművészeti Főiskola Belsőépítészet Szakán diplomázott 1977-ben. Ezután a Filmgyár látványtervezőjeként dolgozott. A Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar építész-tervezőművész a közép európai régiót a hatások gyűjtőhelye és kiindulópontjaként értelmezi építészeti alkotásaiban, törekedve a klasszikus-kortárs építészet ütköztetésére. A 80-as évektől tartják számon meghatározó, kiemelkedő építészként. 1990-ben megépült NA-NE Galéria építészeti munkájának egyike. 1996-ban ő képviselte Magyarországot a VI. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálén, ahol a tradíciót radikálisan megújító építészetével kimagasló nemzetközi sikert ért el. Építészeti tervei elsősorban Kínában, az Egyesült Államokban és Németországban valósultak meg.

MAGYAR ÉPÍTÉSZET

Nincs díjazott.

MAGYAR SAJTÓ
Prima
Millásreggeli
reggeli gazdasági rádióműsor
Millásreggeli reggeli gazdasági rádióműsor
, kategóriában

2011. augusztus 22-án Millásreggeli néven indult el a magyar rádiózás gazdasági kultműsora a 90.9 Jazzy rádióban. A korábban Milliók reggelire néven ismert műsor már több mint 15 éve jelentkezik változatlan stábbal minden hétköznap reggel. Az Ács Gábor, Gede Balázs, Kántor Endre és Mihálovits András nevével fémjelzett Millásreggelit készítői valódi “gazdasági muppet show”-ként írják le, ahol a gazdasági, pénzügyi és életmód témákat hitelesen, mégis könnyen emészthetően, mindenki számára érthető formában dolgozzák fel szakértők és a hallgatók segítségével. A műsort készítő négy szerkesztő-műsorvezető célja, hogy szórakoztatva juttassanak el fontos és hasznos információkat a közönséghez, miközben ők is jól érzik magukat.

Prima
Keresztes Ilona
Kossuth Rádió vezető szerkesztő
Keresztes Ilona Kossuth Rádió vezető szerkesztő
, kategóriában

1998 óta a Kossuth Rádió munkatársa. A mi időnk, a Napközben, a Családi Tükör riportere és szerkesztője volt, évekig vezette a Smink nélkül és a Szombat délelőtt c. magazinokat.
Számos téma között a család a legfontosabb számára. A Vendég a háznál című műsorban 2000 óta folyamatosan közreműködik riporterként, nyolc éve pedig felelős szerkesztőként irányítja a csapatot. Az adásokban szülőkkel, gyerekekkel és szakértő vendégekkel beszélgetnek a gyermeknevelés kérdéseiről, a családi élet szépségeiről és gondjairól. A műsoron belül 2012-ben létrehozta a VÁLASZ-UTAK c. diákrovatot, amelyben tizenévesek beszélgethetnek a stúdióban őket érintő kérdésekről.

Prima Primissima
Dr. Exterde Tibor
szerkesztő, műsorvezető
Dr. Exterde Tibor szerkesztő, műsorvezető
, kategóriában

1994-ben az MTV Szegedi Körzeti Stúdiójában kezdte pályáját. 1997-től a közszolgálati televízió Híradójának parlamenti tudósítója, majd a Parlamenti Napló című műsor riportere, műsorvezetője, s a Szabadság tér című műsor szerkesztőjeként dolgozott. 2000-ben a TV2 Jó reggelt Magyarország c. műsornál folytatta munkáját. Az InfoRádió indulásától pedig a minden hétköznap jelentkező egy órás beszélgetőműsorban a politikai, gazdasági, kulturális és tudományos közélet vezető szereplőit kérdezi. Az Aréna és az InfoRádió reggeli adásának műsorvezetése mellett a Paragrafus című magazin létrehozójaként, műsorvezető-szerkesztőjeként is tevékenykedik.

Magyar ismeretterjesztés és média

Nincs díjazott.

MAGYAR Írott SAJTÓ

Nincs díjazott.

MAGYAR Elektronikus SAJTÓ

Nincs díjazott.

MAGYAR SPORT
Prima
Göröcs János
labdarúgó
Göröcs János labdarúgó
, kategóriában

Tízévesen már az újpesti Jutagyár csapatában igazolt játékos. Két évvel később átkerült a Bp. Vasas Izzóhoz. 1957-1972 játszott az Újpesti Dózsában, amelynek színeiben 339 mérkőzésen 109 gólt szerzett. A lila-fehérekkel ötszörös magyar bajnok és kétszeres kupagyőztes lett. Az 1961-1962-es KEK-kiírásban a sorozat gólkirálya címet nyeri el. A kiváló csatár a magyar válogatottal 1962-ben világbajnoki ötödik helyet, 1960-ban a római olimpián pedig bronzérmet szerzett. 1974-ben kezdte edzői pályafutását. Először Újpesten volt az ifjúsági csapat edzője. 1976-tól évekig Kuvaitban dolgozott utánpótlás edzőként. 1985-1988 az Újpesti Dózsa vezetőedzője. 2016-ban az MLSZ Életműdíját vehette át.

Prima
Dr. Kamuthy Jenő
vívó, orvos, sportvezető
Dr. Kamuthy Jenő vívó, orvos, sportvezető
, kategóriában

Tőrvívásban és párbajtőrvívásban egyaránt versenyzett. 1957-1976 mindkét fegyvernemben, összesen százhatvanszor szerepelt a magyar válogatottban. 1957-ben Magyarország férfitőrcsapata először világbajnok lett, amely sikernek Ő is részese volt. 1960 és 1976 között öt olimpián vett részt. Egyéni tőrvívásban két ezüstérmet szerzett. 5-szörös Universiade győztes, ebből négyszer egyéniben egymást követő Universiadekon.A hazai vívószövetség általános alelnöke, a Budapesti Sportszövetségek Uniójának elnöke. 2000 óta irányítja a Nemzetközi Fair Play Bizottságot. Tagja a MOB elnökségének; vezeti a MOB Fair Play Bizottságát is. 1996 és 2004 között az Európai Vívó Szövetség elnöke voltam.2017-től a Nemzet Sportolója. A Nemzetközi Vívó Szövetség /FIE/ örökös tiszteletbeli tagja. Sportpályafutása mellett elvégezte az orvosi egyetemet. A MÁV Kórházban segédorvosként kezdte, és kórház igazgatóként ment nyugdíjba. 30 éven át a FIE orvos bizottságának a vezetője

Prima Primissima
Dr. Kotsis Attiláné Kincsesy Gabriella
ny. testnevelő tanár és ny. mester edző, ma aktív szaktanácsadó
Dr. Kotsis Attiláné Kincsesy Gabriella ny. testnevelő tanár és ny. mester edző, ma aktív szaktanácsadó
, kategóriában

Ő volt mások mellett az a magyar röplabdázó, aki az ötvenes években megütötte a nemzetközi mércét. 1949-1957 között 26 alkalommal játszott a válogatottban. A női röplabda-edzősködés úttörője, az első női edző, aki több olimpián irányította csapatát. Edzősködni a Ganz Villanyban kezdett. Közben nem csak a Testnevelési Főiskolát végezte el, hanem pedagógiából és pszichológiából is diplomát és szakedző képesítést szerzett. Hazánkban ő írta és védte meg először doktori disszertációját röplabdázásból. S azóta is ő az egyetlen, akinek röplabdázásból sportdoktorátusa van. A felnőtt női válogatott szövetségi kapitányaként páratlan sikereket ért el a magyar röplabdasportban. Három olimpiára juttatta ki nemzeti együttesünket, két világ- és öt Európa-bajnokságon dirigálta legjobbjainkat. Annyira, eredményes volt, hogy a magyar válogatottat Európában kizárólag az oroszok, a Szovjetunió válogatottja győzte csak le, a nemzetközi versenyeken.

MAGYAR NÉPMŰVÉSZET ÉS KÖZMŰVELŐDÉS
Prima
Téka Alapítvány
közművelődést és szórványoktatást szervező civil szervezet
Téka Alapítvány közművelődést és szórványoktatást szervező civil szervezet

A Téka Alapítvány 1993-ban alakult Szamosújváron. A magyar népi kultúra értékeire alapozva kialakított közösség a mezőségi magyarság megmaradását szolgáló kulturális és oktatási intézményeket működtet.  26 év alatt Művelődési Központot, Szórványkollégiumot, közösségi központokat, tájházat, lovardát hozott létre. Az alapítvány több 100 gyereknek ad lehetőséget, hogy magyar nyelvű oktatásban vegyen részt. Ez a mezőségi szórványban csodának számít. Felépítették és létrehozták a régió legmodernebb magyar iskoláját, a Kemény Zsigmond Elméleti Líceumot. 26 év alatt a Téka nemcsak a Mezőség, hanem Erdély egyik legerősebb és legsokoldalúbb civil szervezete lett.

Prima
Fazekas Dinasztia
a nádudvari fekete kerámia mestere
Fazekas Dinasztia a nádudvari fekete kerámia mestere

A nádudvari fazekasság több évszázados múltra tekint vissza, amely 1714-től a Fazekas családban apáról fiúra öröklődik. A népművészet mestereinek feladata volt, hogy az ősi forma és motívum kincseket úgy átalakítsák, hogy azok a modern háztartások szerves részévé válhassanak. Munkásságuk darabjai, a minták, formák változó gazdagsága, mint mérföldkövek jelzik a népi agyagedény készítés megtett útját napjainkig. Hazai és nemzetközi kiállításokon ismertetik meg az érdeklődőket a fekete kerámia szépségeivel, a dinasztia munkásságával. Jelenleg 7 fazekas dolgozik a Fazekas családban. Magyarországon ehhez hasonló szakmai örökséggel máshol nem találkozunk.

Prima Primissima
Balogh Kálmán
cimbalomművész
Balogh Kálmán cimbalomművész

11 éves korában ismerkedett meg a cimbalommal. 1980-ban végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, majd egyetemi szintű népi cimbalom tanár MA diplomáját 2013-ban szerezte. Szinte valamennyi magyar autentikus és feldolgozott népzenét játszó együttessel muzsikált, és rendszeresen koncertezik. A világ számos pontján fellép, a népzenei produkciókon kívül szimfonikus és dzsessz-zenekarokkal, valamint kortárs zenei együttesekkel is fellép. Pályafutásának évtizedei alatt több saját zenekart alapított, illetve a kiemelkedően gazdag előadóművészi pályája mellett nagy gondot fordít az oktatásra is. Tanít középfokon zeneművészeti szakgimnáziumokban, és alakulása óta a Zeneakadémia Népzene Tanszékén.

MAGYAR ZENEMŰVÉSZET
Prima
Gulyás Dénes
operaénekes, a Pécsi Nemzeti Színház zeneigazgatója, rendező
Gulyás Dénes operaénekes, a Pécsi Nemzeti Színház zeneigazgatója, rendező
, kategóriában

1978-ban szerezte operaénekesi és művésztanári diplomáját a Zeneakadémián. 1979-ben második díjat nyert a pármai “Giovani Cantanti Lirici” nemzetközi énekversenyen, 1982-ben megnyerte az első nemzetközi Luciano Pavarotti énekversenyt Philadelphiában. Énekelt Európa, Amerika dél Amerika és Ázsia szinte minden színvonalas operaházában és koncerttermében. A rendszerváltásig volt a Magyar Állami Operaház tagja, majd a Szegedi Nemzeti Színházban, a budapesti Nemzeti Színházban dolgozott, egy ideig a győri Kisfaludy Színház operatársulatát is vezette. 1995 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem ének tanszékén tanít. Operaénekesi munkásságát Liszt-díjjal, érdemes és kiváló művész kitüntetéssel és 2016-ban Kossuth-díjjal ismerték el.

Prima
Dubrovay László
zeneszerző, ny. egyetemi tanár
Dubrovay László zeneszerző, ny. egyetemi tanár
, kategóriában

1966-ban szerezte meg diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. 1972-1974 között Karlheinz Stockhausennél folytatta tanulmányait. Ebben az időben ismerkedett meg az elektronikus stúdiók új zenei lehetőségeivel, a legújabb hangkutatási eredményekkel, különböző komponálási technikákkal. Mindezek és a magyar zenei hagyomány egyesítésével alakította ki zenei stílusát. 1975-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneelmélet tanszakán tanított 2012-ig. Szinte valamennyi zenei műfajban alkotott, operát, táncjátékokat, 35 szimfonikus zenekari-, 17 versenyművet, 12 fúvószenekari darabot, számos kamarazenei- szóló-, vokális-, elektroakusztikus és komputerzenei kompozíciót. Ezek jelentős része lemezen megjelent. Munkásságának elismeréseként 1985-ben Erkel-díjat, 1996-ban Bartók-Pásztory-díjat, 1999-ben Érdemes Művész címet, 2001-ben Magyar Művészetért Díjat, 2013-ban pedig Kossuth-díjat kapott, 2014 óta a Nemzet Művésze. 2011-től a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

Prima Primissima
Dés László
előadóművész, zeneszerző
Dés László előadóművész, zeneszerző
, kategóriában

Nemzetközi hírű jazz zenész, zenekaraival, Dimenzió, Trió Stendhal, Dés Szeptett a világ számos országában koncertezett, fiatalon több díjat nyert szólistaként külföldi fesztiválokon. Fő hangszere a szopránszaxofon, játékát az érzékeny és szubjektív hang, improvizációs dallamvezetés jellemzi. Több mint negyven filmhez írt zenét, pl. Egymásra nézve, Szerelem első vérig, Sose halunk meg. Musicaljeit – Valahol Európában, A dzsungel könyve, A Pál utcai fiúk – nagy sikerrel játsszák a színházak. A vágy villamosa balettdrámáját az Erkel színházban mutatták be.  A Kossuth és Liszt díjas Érdemes művész 45 éves pályafutása során 40 szerzői lemezt készített.

KÖZÖNSÉGDÍJ
Keresztes Ilona
Kossuth Rádió vezető szerkesztő
Keresztes Ilona Kossuth Rádió vezető szerkesztő
, kategóriában

1998 óta a Kossuth Rádió munkatársa. A mi időnk, a Napközben, a Családi Tükör riportere és szerkesztője volt, évekig vezette a Smink nélkül és a Szombat délelőtt c. magazinokat.
Számos téma között a család a legfontosabb számára. A Vendég a háznál című műsorban 2000 óta folyamatosan közreműködik riporterként, nyolc éve pedig felelős szerkesztőként irányítja a csapatot. Az adásokban szülőkkel, gyerekekkel és szakértő vendégekkel beszélgetnek a gyermeknevelés kérdéseiről, a családi élet szépségeiről és gondjairól. A műsoron belül 2012-ben létrehozta a VÁLASZ-UTAK c. diákrovatot, amelyben tizenévesek beszélgethetnek a stúdióban őket érintő kérdésekről.

Jubileumi Primissima díj

Nincs díjazott.