„A díj életre hívóinak, mai gondozóinak és támogatóinak célja, hogy az értékek elismerésével értéket teremtsen, s a példaképek kiemelésével példát nyújtson„

Korábbi díjazottak 2010

Magyar irodalom
Prima
Gergely Ágnes
író, költő, műfordító
Gergely Ágnes író, költő, műfordító
, kategóriában

Az ELTE Bölcsészettudományi karán szerzett magyar–angol szakos tanári diplomát. Újságíróként dolgozott a Magyar Rádió külföldi adásainak szerkesztőségében. Az Élet és Irodalom rovatvezetője, a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője, a Nagyvilág című világirodalmi folyóirat rovatvezetője volt. Az Ajtófélfámon jel vagy, a Riportnapló Északról, A kastély előtt, A tolmács, a Stációk, az Őrizetlenek szerzője. Többek között James Joyce és Dylan Thomas műveit fordította magyarra. Összegyűjtött versei 2006-ban jelentek meg Útérintő című kötetében. Kossuth-díjas művész.

Prima
Czakó Gábor
prózaíró
Czakó Gábor prózaíró
, kategóriában

A Pécsi Tudományegyetemen jogot végzett. Számos lap szerkesztőségének volt munkatársa, köztük az Új Tüköré, a Mozgó Világé, a Négy Évszaké, a Magyar Szemléé. 1989-től 1990-ig az Igen főszerkesztője volt. A magyar katolikus újságíróképzés megszervezője.  Ötven kötet regényt, novellát, esszét és színdarabot írt. A Várkonyi Krónika, a Luca néni föltámadása, az Eufémia, a Magyar Rémmese sorozat, az Adorján és Seborján, a Megváltó, a Disznójáték szerzője. Beavatás című televíziós esszésorozatát tizenhárom éve vetíti a Duna Televízió. Munkásságát sok más kitüntetés mellett József Attila-díjjal is elismerték.

Prima Primissima
Moldova György
író
Moldova György író
, kategóriában

Novellái, regényei, szociológiai ihletésű riportjai 1955 óta jelennek meg. Több mint 90 könyv szerzője. Első kötete, Az Idegen bajnok 1963-ban jelent meg. A Ha jönne az angyal…, a Malom a pokolban, Az elbocsátott légió, a Negyven prédikátor szerzője. Jelentős teljesítménye a Kádár Jánosról szóló életrajza és Az utolsó töltény, 10 kötetes önéletrajza. A hazai humor és szatíra meghatározó alkotója. Számtalan riportkönyve közül néhány: Szabadíts meg a gonosztól!, A jog zsoldosai, Történelemóra. Rendkívül népszerű szerző, művei több millió példányban keltek el, némelyik kilenc kiadást is megért. Munkásságát Kossuth-díjjal is elismerték.

Magyar Színház és Filmművészet
Prima
Sánor György
színművész, író, rendező
Sánor György színművész, író, rendező

A 60-as években az Egyetemi Színpadon tartott előadóestjei tették országosan ismertté, többek között az Én egy an(alfa)béta vagyok, a Boxkesztyű és rózsa, a Nézeteltérítés, a Lyukasóra, a Mágiarakás, a Több őrült naplója, A semmittudás egyeteme műsorai. 2005 óta a Budapesti Kamaraszínházban mutatja be darabjait. 15 önálló estje van ma is repertoáron, eddig 12 könyve jelent meg. Számtalan lapban publikált. Főbb kitüntetései: Jászai Mari-díj, Magyar Örökség-Díj, Tisztikereszt, Középkereszt. Legemlékezetesebb tévés alakítása a „Burda szabásmintás“ jelenet.

Prima
Jancsó Miklós
filmrendező
Jancsó Miklós filmrendező

A Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakán diplomázott. 1958-ban elkészítette első nagyjátékfilmjét A harangok Rómába mentek címmel. Számtalan klasszikus magyar film, köztük az Oldás és kötés, a Szegénylegények, a Szörnyek évadja, a Kék Duna keringő, az Isten hátrafelé megyNekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten, és az Oda az igazság rendezője. Színházi rendezőként 1970-ben debütált a Fényes szelek című darabjával. 1988 óta címzetes egyetemi tanár. 1990 és 1992 között az amerikai Harvard Egyetemen tanított. Munkásságát a Cannes-i és a Velencei filmfesztiválokon többször elismerték. Kétszeres Kossuth-díjas művész.

Prima Primissima
Koltai Lajos
operatőr, rendező
Koltai Lajos operatőr, rendező

A Színház-és Filmművészeti Főiskolán diplomázott. Legendás filmek fűződnek nevéhez: ő a Megáll az idő, az Angi Vera, a Találkozás Vénusszal, és a Csodálatos Júlia operatőre. A Maléna című filmért a legjobb operatőrnek járó Oscar-díjra jelölték. Európa-díjat kapott Az óceánjáró zongorista legendájáért és a Napfény ízéért. Első rendezése a Kertész Imre Nobel-díjas műve alapján készült Sorstalanság volt 2005-ben, ezt követte az Este 2007-ben. Tagja az Oscar-díjat osztó Amerikai Filmakadémiának, az Amerikai Operatőrök Egyesületének, az Amerikai Rendezők Szövetségének. Az Oscar-díjas Mephisto operatőre. Egyetemi docens. Kossuth-díjas művész.

MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZET
Prima
Haraszty István
szobrászművész
Haraszty István szobrászművész

A hazai mobil szobrászat közkedvelt alkotója. Rendszeresen résztvevője hazai és külföldi kiállításoknak. Fanyar humorú, sok esetben társadalomkritikát megfogalmazó alkotásai a kezdetektől nagy feltűnést keltettek: például 1969-ben a Műcsarnokban kiállított Egyenlet című, a néző bevonásával működő vízszintes tengelyen nyugvó ingája. Több műve már életében klasszikussá vált, köztük Mintamadár , FügemagozóAgyágyúStemplire várva és a Deák Dénes-szökőkút. 1994 óta a kispesti Helikon Társaság elnöke. Munkásságát Kossuth-díjjal is elismerték.

Prima
Farkas Ádám
szobrászművész
Farkas Ádám szobrászművész

1968-ban végzett a Képzőművészeti Főiskolán, ahol 1990-től oktat. Később a szobrász tanszék vezetője lett, 2002 és 2005 között az egyetem rektora volt. 1948 óta Szentendrén él. A szentendrei Grafikai Műhelynek alapító elnöke volt. Szobrászatának anyaga a kő, a bronz és a fa. Számtalan egyéni kiállítása volt itthon és külföldön is. Főbb köztéri alkotásai: a Szentendrei Köszöntőszobor, A Föld ereje, A Kőesés, a Kőemlék a jövőből, Az erő nyoma, a Recski emlékmű, A Feléledt oszlop Japánban, a La Republique Párizsban. Munkácsy-díjas érdemes művész.

Prima Primissima
Kubinyi Anna
textilművész
Kubinyi Anna textilművész

Az Iparművészeti Főiskola gobelin szakán diplomázott. Jellegzetes, egyéni szövésmódja: a textilplasztika. Erőteljesen bordázott, rusztikus felületeit, térplasztikáit szövőszéken készíti. Alkotásainak anyaga a kender, melyet maga fest számtalan árnyalatra. Eleinte a természet jelenségei, szimbólumai inspirálták, ezt műcímei is tükrözik: Vulkán, Vízesés, Cseppkövek, Gyökerek. Az utóbbi évtizedben, erdélyi utazásainak hatására az ősi és népművészeti hagyaték motívumait dolgozza fel: Erdélyi Töredék, Mementó, Székelykapuk, Kőrösi Csoma Emléktextil. Munkásságát Magyar Művészetért díjjal is elismerték.

MAGYAR TUDOMÁNY
Prima
Vékás Lajos
jogász professzor
Vékás Lajos jogász professzor
, kategóriában

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát, ugyanott 1964-től a Polgári Jogi Tanszék munkatársa, 1984-től egyetemi tanára, 1999-ig tanszékvezetője. 1990 és 1993 között az ELTE rektora volt. 1979-től a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (illetve jogelődje) mellett működő Választottbíróság tagja. 1999 és 2007 között, majd 2010 júniusától az új Polgári Törvénykönyvet előkészítő Kodifikációs Főbizottság elnöke. Kutatási területei a magyar- és összehasonlító polgári jog, a nemzetközi magánjog. Számos könyv szerzője. Munkásságát Széchenyi-díjjal is elismerték.

Prima
Tulassay Tivadar
gyermekgyógyász
Tulassay Tivadar gyermekgyógyász
, kategóriában

1974-ben szerzett diplomát a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. 1983 óta az egyetem I. számú Gyermekklinikájának munkatársa, 1993-tól az intézet igazgatója. 2003 óta a Semmelweis Egyetem rektora. Kutatási területei: a születés utáni élettani adaptáció, a folyadék- és elektrolit háztartás, a koraszülöttek veseműködése, és ezek hormonális szabályozásának vizsgálata. Leírta, hogy az alacsony születési súly rizikót jelent a civilizációs betegségek felnőttkori kialakulásában. Több magyar- és nemzetközi tudományos testület, tagja. Munkásságát Gábor Dénes-díjjal is elismerték.

Prima Primissima
Rubik Ernő
építész, tervező, feltaláló
Rubik Ernő építész, tervező, feltaláló
, kategóriában

1967-ben diplomázott a Budapesti Műszaki Egyetemen, 1970-ben a Magyar Iparművészeti Főiskolán, ahol 1986-ig tanított. 1983-ban alapította a Rubik Stúdiót. 1987-től címzetes egyetemi tanár. A Magyar Mérnök Akadémia egyik alapítója, melynek 1990 és 1996 között elnöke volt. Nevéhez több logikai játék – például a Kígyó és a Bűvös négyzetek – megalkotása fűződik. A világszerte ismert és népszerű Rubik-kocka feltalálója. Munkásságát Kossuth-díjjal is elismerték.

MAGYAR OKTATÁS ÉS KÖZNEVELÉS
Prima
Keserü Katalin
művészettörténész
Keserü Katalin művészettörténész

Az ELTE latin–magyar–művészettörténet szakán szerzett diplomát. Kutatási területe az önkényuralom, a századforduló kora és napjaink művészete. 50 kiállítást rendezett, 300 publikációja jelent meg e témákban itthon és külföldön. 1992-ben elsőként lett pályázat útján a Műcsarnok igazgatója. 2000 és 2006 között a független Ernst Múzeum vezetője volt. Könyvei: Emlékezésről a kortárs művészetben, Orlai Petrics Soma, A századforduló, Rippl-Rónai József, Gödöllői művésztelep, Toroczkai Wigand Ede, Amrita Sher-Gil, Variációk a Pop Artra. Széchenyi-díjas egyetemi tanár, az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia tagja.

Prima
Dávid Katalin
művészettörténész
Dávid Katalin művészettörténész

1923-ban született Szegeden. Kerényi Károly és Sík Sándor tanítványa volt. 1954-ben megalapította a Művészettörténeti Dokumentációs Központot, a mai akadémiai intézet elődjét. Az egyházak kérésére 1970-ben kinevezték az Egyházi Gyűjtemények Szakfelügyelete vezetőjének. Több száz publikációja jelent meg magyar, angol és német nyelven. Leghíresebb munkái a keresztény ikonográfia és bibliai jelképek világát tárják fel. Egyházi munkásságát a Vatikán “Pro Ecclesia et Pontifice” pápai Aranykereszttel ismerte el.

Prima Primissima
Dévény Anna
gyógytornász, művészi torna szakedző
Dévény Anna gyógytornász, művészi torna szakedző

Az Állami Gyógytornászképző elvégzése után a Testnevelési Főiskolán szerezte meg szakedzői diplomáját. A Dévény Speciális manuális technika-Gimnasztika Módszer, a DSGM kidolgozója, amely a mozgássérülések valamennyi területén kimagasló eredményeket mutat fel gyermekeknél és felnőtteknél is. Fél évszázada gyógyít és tanít. Jelenleg a róla elnevezett Alapítvány vezetője, elsősorban a szülési és baleseti sérülésekből származó mozgásproblémákat kezeli. 1996 óta speciális tréningeket tart a Magyar Nemzeti Balett művészei számára. Batthyány-Strattman László-díjas.

MAGYAR ÉPÍTÉSZET ÉS ÉPÍTŐMŰVÉSZET
Prima
Varga Levente
építész
Varga Levente építész

A Budapesti Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán szerzett diplomát. 1984 és 1990 között a MÉSZ Mesteriskola vezető építésze volt. 1996-2004-ig a Budapesti Építész Kamara elnökségének tagja. Túlnyomórészt középületek, főként oktatási-nevelési és egészségügyi épületek tervezése fűződik nevéhez. Főbb alkotásai: négylakásos társasház a Rókushegyen, a Pestújhelyi Kórház sebészeti épülete Tomay Tamással, a debreceni Szívsebészeti Klinika, a pécsi Kardiológia, és a budapesti Sportkórház új épületei Csikós Zoltánnal. Munkásságát Kossuth-díjjal is elismerték.

Prima
Nagy Tamás
építész
Nagy Tamás építész

1975-ben szerzett diplomát a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán. Elsősorban templomok és iskolák tervezője. Három évig New Yorkban dolgozott. 2000-ben nyitotta meg saját építészirodáját Budapesten. 2004 óta a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Építész Tanszékének vezetője. Tervezés és tanítás szerves egységet alkot munkásságában. Válogatott munkái: Evangélikus templom Dunaújvárosban, Evangélikus templom Balatonbogláron, HUNGAROCONTROL Székház Budapesten, Római katolikus templom Gödöllőn és az Aszódi Evangélikus Gimnázium. Ybl Miklós-díjas alkotó.

Prima Primissima
Balázs Mihály
építész
Balázs Mihály építész

A Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán szerzett diplomát 1980-ban. Ettől kezdve a tanítás, az építészeti tervezés és az aktív közéleti tevékenység végigkíséri pályáját. Főleg kulturális épületeket tervez. Főbb középületei: Görög katolikus templomok Kazincbarcikán és Fehérgyarmaton, Római katolikus templomok Sopronban, Budapesten és Győrben, a Hittudományi Főiskola épülete Nyíregyházán, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Kar épülete Budapesten, a MATÁV Igazgatási Központja Budapesten, a Krisztina körúton. Legújabb művei a Pécsi Tudásközpont és szülőfalujának, Hernádnak a községháza. Munkásságát Kossuth-díjjal is elismerték.

MAGYAR SAJTÓ
Prima
Kiss Róbert Richárd
turisztikai szakújságíró
Kiss Róbert Richárd turisztikai szakújságíró
, kategóriában

Az ELTE magyar-történelem szakán szerzett diplomát, itt végezte doktori iskoláját. A világ 155 országában forgatott útifilmet, készített tudósításokat. A Magyar Rádió riportere, a Magyar Televízió szerkesztője volt. Jelenleg egy golfmagazin és egy turisztikai kiadvány főszerkesztője. Több rangos lap turisztikai szakírója. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Mai Magyar Nyelvi Tanszékén oktat. Számos könyve jelent meg. A Tv2 Világszám Magazinjának házigazdája, és az InfoRádió Világszám műsorának szerkesztő-műsorvezetője. Alkotóközösség tagjaként Pulitzer-emlékdíjas újságíró.

Prima
Heltai Péter
rádiós-tévés műsorvezető
Heltai Péter rádiós-tévés műsorvezető
, kategóriában

Filozófia-történelem szakon szerzett diplomát Kolozsváron. 1990–től az MTV-ben dolgozik műsorvezetőként, szerkesztőként, műsorigazgatóként, producerként. Többek között az Aktuális és a Záróra alapító főszerkesztője, a Feszti körkép, a KultúrházMa, a Körhinta producere. Az InfoRádió és a Budapesti Kommunikációs Főiskola egyik alapítója. Több könyv szerzője, kiadója. 1996-ban Pro Minoritate Díjat kapott. 2007-ben a Filmszemlén, Dér Andrással közös munkáját, A 7 főbűn-t  tudományos-ismeretterjesztő kategóriában a legjobb rendezés díjával tüntették ki, a Kamera Hungárián pedig színes riport kategóriában kapott fődíjat.

Prima Primissima
Veiszer Alinda
műsorvezető
Veiszer Alinda műsorvezető
, kategóriában

A Gödöllői Református Líceumban szerzett érettségit, majd a Szegedi Egyetem kommunikáció szakán diplomát. A Klubrádióban kezdte a szakmát. 2004-ben riporterként dolgozott Az Este című műsorban. Később a Kultúrház, és a Miért? című történelmi magazin házigazdája lett. 2008-ban a Nyugat 100 vetélkedő, egy évvel később pedig a Radnóti 100 éve című sorozat műsorvezetőjeként láthattuk. 2006 nyarán indult portrésorozata, a Záróra, melyet az m2 ötödik éve sugároz. Munkásságát Junior Prima-díjjal is elismerték.

MAGYAR Írott SAJTÓ

Nincs díjazott.

MAGYAR Elektronikus SAJTÓ

Nincs díjazott.

MAGYAR SPORT
Prima
Monspart Sarolta
tájfutó, sífutó, sportvezető
Monspart Sarolta tájfutó, sífutó, sportvezető
, kategóriában

1964 és 1977 között, sorozatban 14 magyar egyéni bajnoki címet nyert tájfutásban, sífutásban hatot. 1972-ben tájfutó világbajnok. Az első nő Európában, aki három órán belül futotta a maratoni távot. Elvégezte az ELTE matematika-fizika, a Testnevelési Főiskola sportvezető, valamint szakedző szakát. Már élsportolóként is rendszeres testedzésre buzdította a lakosságot és azóta is hirdeti: a „Sport mindenkié”! A Nemzeti Szabadidősport Szövetség elnöke. Jelenleg az Országos Egészségfejlesztési Intézetben dolgozik, itt is a testedzésben gazdagabb életmódért.

Prima
Erdei Zsolt
ökölvívó
Erdei Zsolt ökölvívó
, kategóriában

Amatőrként olimpiai bronzérmes, világbajnoki aranyérmes, kétszeres Európa bajnoki aranyérmes. Pályafutását 1985-ben kezdte, a 75 kg-os felnőtt korosztályba 1993-ban került, amatőrként 212 győzelmet aratott. Profi pályafutását 2000-ben kezdte. Közel 6 évig volt félnehézsúlyú világbajnok a WBO-nál, majd egy súlycsoporttal feljebb a cirkálósúlyban is világbajnok lett, ezúttal a WBC-nél. WBO Interkontinentális bajnok félnehézsúlyban. A veretlen magyar klasszis a legutóbbi időkig első helyen állt a WBC legfrissebb félnehézsúlyú ranglistáján. 2010-ben a Magyar Ökölvívó Szakszövetség az Év profi bokszolója elismerést adományozta neki.

Prima Primissima
Buzánszky Jenő
az Aranycsapat tagja, labdarúgó
Buzánszky Jenő az Aranycsapat tagja, labdarúgó
, kategóriában

Olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes, negyvenkilencszeres válogatott, a legendás Aranycsapat tagja. Pályafutását 1938-ban, 13 évesen kezdte a Dombóvári Vasutasban. Tagja volt az 1952-es Helsinkiben olimpiai aranyérmet szerző válogatottnak. Játszott az 1953-as angolok elleni világraszóló találkozón, melyet a magyar válogatott 6-3-ra megnyert. Aktív labdarúgó pályafutása után a Testnevelési Főiskolán szakedzői tagozaton szerzett diplomát, és edzőként, valamint technikai vezetőként továbbra is labdarúgással foglalkozott. A Komárom-Esztergom Megyei Labdarúgó Szövetség elnöke, majd a Magyar Labdarúgó Szövetség alelnöke volt. Széchenyi-díjban és Szent István-díjban részesült.

MAGYAR NÉPMŰVÉSZET ÉS KÖZMŰVELŐDÉS
Prima
Nyírség Táncegyüttes
Nyírség Táncegyüttes

Az ország egyik legjelentősebb amatőr tánccsoportja Európán kívül Amerikában, Afrikában és Ázsiában is fellépett már. 1974 óta működik Nyíregyházán. Az elmúlt évtizedekben kifejlesztette a ma már „Nyírség Műhely” néven emlegetett pedagógiai rendszert s kialakította a több együttesből álló művészeti csoportját, mely nem csak kitűnő táncosokból, de kiváló oktatógárdából is áll. Az együttes célja a néphagyományok őrzése, újraalkotása színpadi munkája révén is. A formáció sikeres szereplője az országos szintű rendezvényeknek és szakmai bemutatóknak, versenyeknek, többszörös KI MIT TUD? – győztes. A táncegyüttes Megyei Príma Díjas.

Prima
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója
Baán László a Szépművészeti Múzeum főigazgatója

A Közgazdaságtudományi Egyetemen és az ELTE filozófia szakán szerzett diplomát. A Társadalomtudományi Intézet tudományos munkatársaként dolgozott, szemináriumokat vezetett különböző felsőoktatási intézményekben politikatudományi és kultúra-gazdaságtani témákban. 1998-tól a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának gazdasági helyettes államtitkára, 2000-től közigazgatási államtitkára volt. 2004 óta vezeti a Szépművészeti  Múzeumot, mely mára a világ ötven leglátogatottabb múzeuma közé került. A világ legjelentősebb kiállítóhelyeinek vezetőit tömörítő BIZOT csoport tagja.

Prima Primissima
Csík Zenekar
Csík Zenekar

A Magyarországon immár 22 éve működő Csík Zenekar a magyar népzene hiteles tolmácsolója. Az utóbbi néhány évben olyan zenei utat választottak, amely lehetőséget ad arra, hogy minél több embernek adjon a népzene váratlan, de kellemes élményt. Bátran mondhatjuk, hogy a népzene és a könnyű műfajok – eddig soha nem alkalmazott – igazán érdekes és sikeres ötvözését egy új műfaj megteremtésével hozták létre.  Számtalan lemezük jelent meg, legutóbb, 2010-ben a Szívest Örömest című CD és DVD kiadványuk látott napvilágot.  Az együttes Magyar Örökség-Díjas, vezetőjét Csík Jánost a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntették ki.

MAGYAR ZENEMŰVÉSZET
Prima
Tokody Ilona
operaénekesnő
Tokody Ilona operaénekesnő
, kategóriában

Világhírű operaénekesnő, az Operaház Örökös Tagja. Diplomáit a Liszt Ferenc Zeneakadémián szerezte. 1972-ben megnyerte a Kodály-énekversenyt. 1976-tól az Operház tagja, 1979-től a bécsi Staatsoper állandó vendégművésze. Fellépett a világ nagy operaházaiban és koncerttermeiben. Híres szerepei: Melinda, Mimi, Liú, Aida, Desdemona, Leonórák, Erzsébet. Nagy partnerei: Carreras, Domingo, Pavarotti, Bonisolli, Siepi, Taddei, Simándy, Kelen, Melis. A Kossuth-díj mellett megkapta szinte az összes állami díjat, idén a Bartók-Pásztory-díjat is. 50 kiadott lemeze van, ebből 10 szóló CD.

Prima
Magyar Rádió Gyermekkórus
Magyar Rádió Gyermekkórus
, kategóriában

A világhírű magyar ének-zeneoktatáson alapuló zenepedagógiai műhely 55 éves. A kórus, melynek tagjai 7-16 éves korú gyerekek, gyakori szereplője rangos hazai és európai fesztiváloknak, fellépett az Egyesült Államokban és Ázsiában is. Sok CD, rádió és TV felvételt készített. Neves karmesterekkel dolgozott hazai és külföldi oratorikus előadásokban. Bartók és Kodály kórusművei mellett repertoárja a gregoriántól a kortárs zenéig terjed, számos ősbemutató fűződik nevéhez. Különlegessége, hogy ötvözi a hivatásszerű zenélést a gyermeki frissességgel. A kórus Bartók-Pásztory-díjas, Grammy-díjra is jelölték.

Prima Primissima
Érdi Tamás
zongoraművész
Érdi Tamás zongoraművész
, kategóriában

Egy hibás inkubátor kezelés következtében elvesztette a látását. 15 évesen aratta első sikerét a Tavaszi Fesztiválon Vásáry Tamás vezényletével. 17 évesen Moszkvában első helyezést ért el a Louis Braille Nemzetközi Zongoraversenyen. A Bécsi Zeneakadémián tanult. 2002-ben a Torontói Royal Conservatórium ösztöndíjasaként szerzett művészdiplomát. Mozart CD-éi külföldön is sikert arattak. Schubert szólólemezéért Gundel-díjjal jutalmazták. Chopin CD-je 2004-ben látott napvilágot. 25 országban adott koncertet eddig. Itthon szinte minden szimfonikus zenekarral fellépett már. Junior Prima-díjas művész.

KÖZÖNSÉGDÍJ
Kiss Róbert Richárd
turisztikai szakújságíró
Kiss Róbert Richárd turisztikai szakújságíró
, kategóriában

Az ELTE magyar-történelem szakán szerzett diplomát, itt végezte doktori iskoláját. A világ 155 országában forgatott útifilmet, készített tudósításokat. A Magyar Rádió riportere, a Magyar Televízió szerkesztője volt. Jelenleg egy golfmagazin és egy turisztikai kiadvány főszerkesztője. Több rangos lap turisztikai szakírója. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Mai Magyar Nyelvi Tanszékén oktat. Számos könyve jelent meg. A Tv2 Világszám Magazinjának házigazdája, és az InfoRádió Világszám műsorának szerkesztő-műsorvezetője. Alkotóközösség tagjaként Pulitzer-emlékdíjas újságíró.

Jubileumi Primissima díj

Nincs díjazott.