Arany János-, József Attila-díjas magyar irodalomtörténész, szerkesztő, kritikus, egyetemi tanár. 1962-ben végzett az ELTE magyar-latin szakán. 1970-ben a Petőfi Irodalmi Múzeumba került, ahol Gellért Oszkár és Füst Milán hagyatékának feldolgozásában vett részt. 1973-ban MTA Irodalomtörténeti Intézetének munkatársa lett, majd főmunkatársa és a Nyugat Irodalmi Osztályának vezetője. 1990-től 2007-ig az ELTE Magyar Irodalomtörténeti Intézetének egyetemi tanára, előadásainak és szemináriumainak témája a 20. századi irodalom. 1990 és 1999 között az Új Ember c. hetilap főszerkesztője. Számos könyvében tekintette át a modern magyar irodalom értékeit.  Ifjúsági regényeket és az unokáiról szóló történeteket is írt.

Füst Milán-, József Attila-, Kölcsey- és Babérkoszorú-díjas magyar író, esszé- és tanulmányíró, műkritikus. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar-történelem szakán diplomázott. Az egyetem elvégezése után a Szépirodalmi Kiadó lektoraként került az irodalmi élet fősodrába. 1975 óta jelennek meg saját szépprózai művei, novellái, elbeszélései és kisregényei. Pszichológiai érzékenységgel ábrázolja a kiszolgáltatottság, az elmagányosodás és a bizalmatlanság légkörét. A személyes, a társadalmi és a történelmi lét tényeinek, igazságainak elévülésével és értékvesztésével szemben érzett tiltakozás hatotta át mindig írói munkásságát. A nyolcvanas években ez a hatás kiegészült a népi mozgalom eszmeiségének az elsajátításával, erőteljesebbé vált érdeklődése a társadalom, a közélet jelenségei iránt. Kontárok ideje című elbeszéléskötetében a rendszerváltozás sors- és lélektani történetét dolgozza fel, amelynek leírása mindeddig igen hiányos prózairodalmunkban: a pártállami korszak etikus ellenzéki magatartását a változásba beépítő, majd félretolt, leselejtezett értelmiségi réteg jelenik meg e könyvben. A Magyar Írószövetség és a Magyar Művészeti Akadémia tagja.

Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő. 1973-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Egyetemet úgynevezett vörös diplomával, azaz színtiszta kitűnő osztályzatokkal. 1971-től a Vígszínház tagja. Filmben 1973-ban volt látható először, a Mészáros Márta által rendezett Szabad lélegzet című alkotásban. Színházi szerepei mellett több mint 40 filmben és tévéjátékban nyújtott kiemelkedő alakítást. Alakításait gyengéd líraiság és drámai erő jellemzi, de a komikum és a groteszk ábrázolás sem idegen tőle. Gyakran látható énekes szerepekben és musicalekben is. 1975-ben Varsányi Irén-emlékgyűrűt kapott. Ötször nyerte el az Ajtay Andor-emlékdíjat. 1990-ben Érdemes Művész lett. 1996-ban elnyerte a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt, valamint megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét. 2004-ben és 2016-ban is Roboz Imre Művészeti Emlékdíjjal tüntette ki a Vígszínház, 2012-ben Páger-gyűrűt kapott, a Halhatatlanok Társulatának tagja.

Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze. 1972–1976 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanulója volt. Friss diplomával a zsebében a Nemzeti Színház társulatához került, de pár hónap múlva visszatért Kecskemétre, ahol a főiskola előtt segédszínészként játszott. A budapesti Várszínházba Ruszt József hívta 1978-ban, majd annak megszűnte után, 1980-ban a Magyar Filmgyártó Vállalathoz (Mafilm) szerződött. Tagja volt a József Attila Színház, a Radnóti Miklós Színház, a Veszprémi Petőfi Színház, a Pécsi Nemzeti Színház és a Szegedi Nemzeti Színház társulatának, majd szabadúszóként dolgozott. 2003-tól ismét a József Attila Színházban játszott. Az elmúlt évtizedekben több mint húsz játékfilm és közel félszáz tévéprodukció fő-, illetve mellékszereplője volt. Olyan filmekben láthatta a közönség, mint a Mephisto, a Bizalom, az Egymásra nézve, a Redl ezredes, a Csók, Anyu, a Hajnali háztetők, az Eldorádó, A legényanya, a Roncsfilm, A napfény íze, A temetetlen halott, A Nap utcai fiúk, a Simon mágus, Az ajtó, a Falfúró, a Nem érsz a halálodig, vagy a Csinibaba.

Balázs Béla-díjas fotográfus, filmrendező. 1970. szeptember 1-jétől a Magyar Televízióban asszisztensként, szerkesztőként, majd a Filmművészeti Főiskolán végzett tanulmányai után 1972-től 2002-ig rendezőként dolgozott. Első filmjét (Fejfák) a református temetők sírjeleiről készítette 1973-ban. Az elmúlt évtizedekben több mint száz képzőművészeti (zenei, irodalmi) filmet készített a Nagyszentmiklósi kincstől a középkori magyarországi művészet legszebb emlékein át (A Szent Korona, Szent László herma, Halotti beszéd) Csontváry-ig. Ezek mellett a népi vallásosság tárgyi emlékeinek bemutatását tekintette legfontosabb feladatának. Filmjeiben a zenei és képzőművészeti alkotások vizuális megjelenítési lehetőségeit, az alkotó interpretáció formáit kereste. Az elmúlt negyven évben mintegy félszáz kiállítása volt a Vigadó Galériától Krakkóig, Tihanytól Párizsig, Rómától Alsópáhokig. Első könyve, a Fejfák 1975-ös megjelenése óta mostanáig 12 fotóalbuma jelent meg. A Magyar Művészeti Akadémia tagja.

Munkácsy Mihály-díjas képzőművész. Szakközépiskola után barátjával kétszemélyes autodidakta művésztelepet alapított a Tisza-parton. 1975-ben fölvették a Fiatal Képzőművészek Stúdiójába. Szentendrére került, ahol bekapcsolódott a Vajda Lajos Stúdió munkájába. Alkotói időszakában diplomázott Pécsett, majd habilitált a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. Művészetének témája a mezőgazdaság, a falusi élet. Sokoldalú művészeti tevékenysége során a paraszti munka eszközeit és anyagait is felhasználja szobraihoz, képeihez, installációihoz. Művei finom iróniával, szeretetteljes groteszkséggel jelenítik meg azokat az abszurditásokat, amelyeket a vidéki létforma felemás kelet-európai modernizációja hozott magával. Budapesten 1978-ban rendezte első kiállítását – azóta folyamatosan jelen van hazai és külföldi tárlatokon. Háromszor szerepelt a Velencei Biennálén, részt vett a Párizsi és a Sao Paulo-i biennálén is. Alkotásai számos külföldi és hazai közgyűjteményben megtalálhatóak. Egyetemi docensként oktat a Magyar Képzőművészeti Egyetemen.

Széchenyi-, Batthyány-Strattmann-, Szentgyörgyi Albert- és Magyar Örökség-díjas sebész. 1962-ben szerzett orvosi diplomát a budapesti Orvostudományi Egyetemen. Szakvizsgát tett általános sebészetből, baleseti sebészetből és nephrológiából. 1972–1973-ban Párizsban tanulmányozta a veseátültetés klinikumát és sebészi technikáját. 1973-ban a szegedi 1962-es úttörő kezdeményezés után ő végzete az első sikeres és tartós túlélést biztosító veseátültetést, és munkatársaival megszervezte a hazai szervdonációs és szervátültetési programot. Eddig a Semmelweis Egyetemen több mint 4400 veseátültetést végeztek. 1990–2002-ig volt a Transzplantációs és Sebészeti Klinikának alapító tanszékvezető igazgatója. Nevéhez fűződik az 1995-ben induló hazai májátültetési program, amelyet 800-nál több májátültetés fémjelez. A vezetése alatt a klinika az általános sebészet mellett több speciális sebészi profilt is művelt (máj-, endokrin, colorectális, onkologia). Ötven éve oktat orvostanhallgatókat és részt vesz a szakorvos és orvos továbbképzésben. Több mint 230 tudományos közleménye jelent meg, számos hazai és nemzetközi tudományos társaság tagja, alapító tagja és tisztségviselője volt. Több folyóirat szerkesztőségi tagja, a Szervátültétés könyv egyik szerkesztője és számos könyvfejezet írója.

Jogász, politológus, professor emeritus, az MTA doktora, az ELTE Állam-és Jogtudományi Karán és a győri Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karán, a politikatudományok akadémiai doktora. 1971-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karán szerzett diplomát, azóta az ELTE oktatója. Állam-és jogelméletet oktatott. 1974-ben az ELTE Bölcsészettudományi Kar szociológia szakán szerzett másoddiplomát. 1984-től az ELTE ÁJTK-n a Politológia Csoport, majd a Politológia Tanszék vezetője. 1986-tól 1989-ig az MTA Szociológiai Kutató Intézetének igazgatóhelyettese és a Politikai Rendszer Kutatócsoport vezetője. 1989-től az MTA Politikatudományi Intézetében a Pártszociológiai Kutatócsoportot vezette és politikaelméletet tanított a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Politikaelméleti Tanszékén is. Megalakulása óta tagja a Magyar Politikatudományi Társaságnak. A győri Széchenyi István Egyetem Jog- és Államtudományi Intézetének alapító igazgatója 1995-től a jogászképzés megszervezője, az Alkotmányjogi és Politikatudományi Tanszék tanára. 1999 és 2008, valamint 2010 és 2013 között az Alkotmánybíróság tagja, 2005 és 2008 között pedig elnöke. A magyar politológia-oktatás egyik megszervezője, a politikai rendszerek neves kutatója.

Munkásságához köthető a javítóintézeti nevelés megreformálása – az Aszódi Javítóintézetben a fiatalok képzésében a szociokulturális hátrányok leküzdése érdekében filmes eszközöket (táborokat), a művészetterápiát is beemelte a nevelés eszköztárába. A több évtizedes nevelőközösségi munka eredményeként az Aszódra nagy számban funkcionális analfabétaként bekerülő fiatalok megismerhették a betűvetés tudományát és jelentős részük végül szakmával a zsebében térhetett vissza a polgári életbe. A jövő szakembereinek képzésében tereptanárként, illetve az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Kar oktatójaként vett részt. Jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem Szupervizor Szakirányú Továbbképzésének oktatója. Szupervizorként sokat tett és tesz a szociális szférában dolgozó szakemberek szakmai kompetenciafejlesztéséért, kiégésének megelőzéséért. Évtizedek óta részese a jogalkotásnak, szakmai szabályok megalkotásának. A pedagógus életpálya modellnek a gyermekvédelmi szakellátás és a javítóintézeti nevelés területére való adaptálását végző munkacsoport tagja. Bábáskodott a Váci Egyházmegye által létrehozott Szegletkő Speciális Gyermekotthon szakmai felépítésénél, szupervizorként kísérte a Kék Vonal Krízis Telefonszolgálatot, a Kék Pont, az Art Éra Alapítvány és számos civil szervezet munkáját. Az intézményének otthont adó városban az Aszódi rákellenes futás és kerékpározás rendezvény egyik ötletadójaként hagyományt teremtett.

Erkel Ferenc- díjas zenetörténész, zenepedagógus 1960-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés szakán diplomázott. Zeneelméletet, zenetörténetet tanított az Iparművészeti Főiskolán, a Zeneakadémia Tanárképző Intézetében és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, ahol ma is – nyugalmazott egyetemi tanárként – speciális kollégiumokat vezet. Előadásokat, előadás-sorozatokat tart, illetve tartott a Magyar Rádióban („Mindenki zeneiskolája”, „Zenetörténet mindenkinek”) és szerte az országban és külföldön is. A TIT (Tudományos Ismeretterjesztő Társulat) József Attila Szabadegyetemén idén tartja 54. előadássorozatát. A zenét a kultúrtörténetbe ágyazva tanítja, és nagy súlyt fektet arra, hogy egy adott kor zenei irányzatai mellett bemutassa a kor képzőművészeti, építészeti irányzatait, filmművészetét is. Munkájának elismeréseként számos kitüntetésben részesült, 1995-ben Az Alkotóművészek Országos Egyesülete Zenei Tagozatának „Nagydíj”-át, 2010-ben Moholy-Nagy-Díjat, 2011-ben Artisjus-Díjat kapott.

Ybl Miklós-díjas építész. 1970-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett építészmérnöki diplomát. Jelentősek ipari-, egészségügyi es kereskedelmi épületei. Többek között a Campona Szórakoztató- és Bevásárlóközpont Budafokon, vagy a 24 tantermes általános iskola, hat csoportszobás óvoda, zeneiskola, hangversenyterem és sportcsarnok együttese Szigetszentmiklóson. Számos családi- és társasház színesíti építészeti tevékenységét. 2003-ban alapította meg a HAP Galériát, amelyben több mint száz kiállításon mutatta be a múlt század legjelentősebb hazai építészeinek és Sopron jelentős képzőművészeinek munkásságát. Tizenkettedik éve adjak át a Galériában az általa alapított Molnár Péter-emlékdíjat fiatal építészeknek. Építészeti értékeink megmentésében és megismertetésében való folyamatos tevékenységéért 2005-ben Kós Károly-díjjal jutalmazták. 2010-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagjává választotta.

Ybl-díjas építész. 1975-ben szerzett diplomát a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Karán. Számos középületet tervezett: Pécsváradra tanuszodát és sportcsarnokot, Siklósra könyvtárat. Gyakran vállal feladatot nehéz sorsú, bajban lévő közösségek megsegítésére, így Mánfára a Collegium Martineum, Sajókazára a Dr. Ámbédkár iskola új épületét tervezte. A délszláv háború után templomrekonstrukciókban vett részt, az Ormánságban református fiatalok, Pécs környéki falvakban fiatal roma házaspárok számára alakított át pusztuló parasztházakat. Legtöbb munkája és élete Pécshez köti. Szemléletét egyszerre jellemzi a modernista hagyomány tiszta és pontos logikája és az egyedi helyzet iránti empátiából születő, poétikus megfogalmazás. Különleges családi házai, a belvárosban található belsőépítészeti munkái, az Uránvárosi Laterum munkásszálló átalakítása, avagy a lakótelep szélén megépült 120 lakásos szociális bérház-komplexum a kritika által ünnepelt alkotások. Műemléki környezetben is több munkája valósult meg: legújabban a hosszúhetényi malom megmentésével létrehozott vendéglő vonzott nemzetközi figyelmet.

Táncsics Mihály-díjas tárcaíró, publicista. A geodétából lett újságíró hosszú pályafutása során dolgozott a Magyar Hírlap, a Népsport, a Képes 7, a Magyar Nemzet szerkesztőségében. Főszerkesztette a Szabad Föld című újságot. Több évtizednyi riporterkedés után félrehúzódott a Dunakanyarba, és hét közben szerzett benyomásait osztotta meg a hétvégi olvasókkal a Magyar Nemzet Köznapló című sorozatában. Napjainkban a Heti Válasz tárcaírója és publicistája, és hétről hétre Zsilip című rovatával jelentkezik. 1988 őszén végigjárta az országot, negyvenöt nap alatt ezer kilométert tesz meg gyalog. Erről írt Legyél vándor! című riportkönyve tette ismertté a nevét.

Újságíró. Pályáját 1984-ben sportriporterként kezdte a Magyar Rádióban, a Népsportnál, majd a Sport Plusz sporthetilapnál. 1989–1996 között szerkesztő-műsorvezető volt a Nap TV-ben. 1999-től a Magyar Televízió Híradójának külpolitikai szerkesztője. 2004, tehát hazánk uniós csatlakozása óta a Duna TV, majd az MTVA brüsszeli tudósítója. Munkája során elsősorban hír- és háttérműsorokban láthatjuk és hallhatjuk, a Magyarország számára két legfontosabb nemzetközi szervezet, az Európai Unió és a NATO eseményeiről tudósít, de emellett készített tudósításokat agrárműsoroknak, kulturális, határon túli és életmódmagazinoknak, továbbá dolgozott vallási- és sportműsoroknak is. Szakmai pályafutásának szomorú, de meghatározó eseményei voltak a Párizsban és Brüsszelben elkövetett terrortámadások, amelyeket élőben tudósított mindkét városból.

https://www.traditionrolex.com/27

Olimpiai és világbajnok vívó, kétszeres olimpiai ezüstérmes. 1953-tól-1970-ig szerepelt a magyar válogatottban. Tizenkilenc évesen, 1955-ben Rómában robbant be a nemzetközi élvonalba és nyert egyéni és csapat aranyérmet, még Elek Ilonáékkal. Ötszörös világbajnoknő (1953 Brüsszel csapat,1955 Róma egyéni és csapat,1959 Budapest,1967 Montreal). Négyszeres világbajnoki ezüstérmes. Hétszeres egyéni magyar bajnoknő. Négy olimpián versenyzett: 1956, 1960 (ezüst érem),1964 (aranyérem),1968 (ezüstérem). Főiskolai világbajnoknő 1963 Porto Alegre, Szenior Európa bajnok csapattag 1996. A Testnevelési Főiskolán szerzett szakedzői diplomát a Központi Sportiskolában és a Bp.Honvéd Sportiskolájában utánpótlás neveléssel foglalkozott. Oktatta a Harvard egyetem vívóit is. A Képes Sport munkatársaként, újságíróként dolgozott több éven keresztül – Berczik Sárával (mozdulatművész, mesteredző) három szakkönyvet írtak az esztétikus gimnasztikáról (Nő harmóniája, Gyermek harmóniája, Tartásjavító gimnasztika). Elhunyt házastársa Sákovics József az első magyar párbajtőr világbajnok. Az 1964-es Tokyo-i olimpián 4 aranyérmet szerző magyar vívócsapat szövetségi kapitánya. Sportpályafutásuk közben nevelték fel két gyermeküket: József (1962) és Lídia (1969). A MOB Első Női Bizottságának volt tagja, jelenleg a MOB Hagyományőrző Bizottságban tevékenykedik. Állandó zsűrije a Magyar Olimpiai Akadémia szellemi olimpiai vetélkedőinek. 2013-ban Fair Play-, 2016-ban Csík Ferenc díjas.

Kétszeres olimpiai bajnok magyar kajakos. Tizenkét évesen, nővére példáját követve kezdett sportolni. 24 évig kajakozott, ebből 20 évig volt a magyar válogatott tagja! 1984-ben a los angelesi olimpiára 3 számban szerzett indulási jogot, de sajnos nem utazott ki a magyar csapat. Az 1988-as szöuli olimpián négyesben ezüstérmet nyert, majd 1992-ben Barcelonában feljutott a csúcsra, tagja volt az olimpiai aranyérmet szerzett női kajak négyesnek, egyesben ezüstérmes, párosban bronzérmes lett. 1996-ban az atlantai olimpián állhatott fel másodszor a dobogó legfelső fokára, kajak egyesben. 2000-ben Sydneyben a négyesek versenyében ezüstérmet szerzett. Világbajnokságokon kilencszer állt a dobogó legfelső fokán, emellett tíz ezüst- és hat bronzérmet is gyűjtött. Európa-bajnokságokon három első és két második helyezést szerzett, 19-szeres magyar bajnok. Számos kajaktörténelmi elsőség fűződik a nevéhez: először a magyar női kajak sportban ifi világbajnok lett; ott volt a hajóban, amikor magyar nő először nyert felnőtt világbajnokságot; az első sprint világbajnoki aranyunkat is ő nyerte. Ott volt a négyesben, amikor magyar kajakos nő először olimpiai bajnoki címet szerzett; és az első kajakos hölgy volt, aki egyesben is olimpiai bajnokságot nyert Magyarországnak! Jelenleg az MTK-ban kajakedző.

Népzenész, népi hangszeres szólista. Népzenét, valamint népzenei ihletésű improvizatív zenét játszik dudán, furulyán és szaxofonon. A kárpát-medencei folklór mélyebb tanulmányozása során kezdett népzene feldolgozással foglalkozni. Így születtek saját kompozíciói és azok az improvizatív zenei alapok, amelyek magukon hordozzák a régmúlt magyar, román, szerb, horvát, szlovák és cigány kultúráját, és ugyanakkor modern, kortárs hangvételűek.1994-ben lett a Népművészet Ifjú Mestere elismerő cím birtokosa. 2003-tól 2007-ig az Óbudai Népzenei Iskola dudatanára. 1990–től több élvonalbeli zenekarban játszott, a teljesség igénye nélkül: Békés Banda, Vasmalom, Csík zenekar, Etnofon Zenei Társulás, Sebestyén Márta, Palya Bea, Novák Péter együttesei. Legújabb munkáiban a népi hangszereket klasszikus zenei környezetben szólaltatja meg, hite szerint, kodályi utasításra, a Magyar Rádió Énekkarával, Szokolay Balázs zongoraművésszel, és a Szent Efrém Férfikarral.

eMeRTon-, Magyar Örökség-, KÓTA Tanári-díjas népdalénekes. 1982-ben a Debreceni Zeneművészeti Konzervatóriumban végzett magánének szakon. Ezután hazatért Turára, mint a művelődési ház művészeti munkatársa. 1983-ban megnyerte a Pest megyei népdalversenyt, ugyanebben az évben megkapta a Népművészet Ifjú Mestere kitüntető címet. 1986-tól tíz éven át a Magyar Állami Népi Együttes szólóénekese volt. Évekig a Vasárnapi Újság hangjaként is felcsendült a Magyar Rádióban. A fehér foltnak számító Galga mentén elkezdte a népdalok gyűjtését, amelyből 1990-ben Rónai Lajossal könyvet jelentetett meg “Rózsát ültettem a gyalogútra” címmel. Közben óvodás-gyermekjátékkört és népdalkört vezetett Domonyban, tanított az aszódi népzenei műhelyben, táborokban, hat éven át a Kartali Asszonykórus, tíz éven át a Turai Énekmondók művészeti vezetője volt, mindig kiváló minősítéseket szerezve velük. Számtalan zenekarral dolgozott együtt, melyekkel több hangzóanyaguk is megjelent: a Tarisnyás népzenekarral énekelt Bagon, a Gajdos népzenei együttessel Egerben, duóban bejárta az országot Széles András citeraművésszel, Szabó András versmondó előadóművésszel. Életútjáról Lőrincz Sándornak vallott portrékönyvében. Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének népi ének tanára. Népdalokból és főként egyházi népénekekből összeállított műsoraival koncertezik, jótékonysági esteken hirdeti kincset érő nemzeti örökségünket.

Liszt-díjas hárfaművész. 1996-tól a Zeneakadémia tanára. 2013-ban a 140 éves Zeneakadémia első női rektorának választották. 1993 óta évente tart szólóestet a Zeneakadémián. 1994-ben a ZDF „Die Beste” című műsorába kapott meghívást „Hárfaversenyek” című lemeze nemzetközi sikerének jóvoltából. Néhány fontosabb koncert: 1997-ben Kocsis Zoltán dirigálásával, a Budapesti Fesztiválzenekarral, 2005-ben a Téli Ünnepi Esteken Tokody Ilonával, majd Marton Évával, 2012-ben Brüsszelben, 2014-ben Japánban, Szapporóban, a Kitara Hallban adott szólóestet. 2012-ben mesterkurzust tartott a Brüsszeli Zeneakadémián. A Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivál alapítója és művészeti vezetője már 1999 óta. A walesi, az arles-i, a belgrádi, a gödöllői, a szegedi nemzetközi hárfaverseny zsűrijének tagja. Tíz szólólemeze jelent meg, többségében a német Capriccio Kiadó gondozásában.

Liszt-díjas zongoraművész. 2002-ben, 13 évesen felvételt nyert a Zeneakadémia különleges tehetségek osztályába. Az egyetem befejezéséig hat nemzetközi zongoraverseny győztese. 2011-ben megkapta a fiatal művészeknek járó legnagyobb elismerést, a Junior Prima Díjat. 19 ország művészei közül az Európai Koncerttermek Szövetsége neki ítélte a Rising Star Díjat. Európa, Amerika és Ázsia legismertebb koncerttermeinek állandó vendége. A Snétberger Központ tanára. A Gramofon díjas művész munkásságát a lengyel állam is kitüntetéssel ismerte el. Gyerekeknek tartott ingyenes klasszikus zenei ismeretterjesztő koncertjeit már több mint 10 ezren látogatták, 2016-ban a Bazilika előtt egyedülálló szabadtéri zongoraestet adott, amely bebizonyította, hogy a klasszikus zene képes több mint 10 ezer ember számára maradandó élményt okozni. Példaképe szellemi hagyatékának ápolása céljából 2016-ban megalapította a Cziffra György Fesztivált, amelynek művészeti vezetője. Egyéni zenei látásmód jellemzi előadásait. Hitvallása, hogy a zene csakis a lélek legmélyebb és legőszintébb érzelmeiből születhet meg.