
Szilágyi István
A Kossuth- és József Attila- díjas írónak 1964-ben jelent meg első novelláskötete Sorskovács címmel, amelyben a lét határait feszegető küzdelem valós helyzetekre épül. Ezt követte Ezen a csillagon című második novelláskötete, majd első regénye az Üllő, dobszó harang. Jámbor vadak című novellás kötete után következett a máig legnépszerűbb regénye a Kő hull apadó kútba, amely az erdélyi kisvárosok romba dőlő, eltűnő világának állít emléket. A diktatúra szorításában írta Agancsbozót címmel abszurd látomását az elembertelenedő világról. Hollóidő című regényében úgy válik a fikció történelmi alakzattá, hogy tanulságai átültethetők a mába. 1963-tól az Utunk folyóirat munkatársa majd főszerkesztő helyettese, 1990-től a Helikon folyóirat főszerkesztője. A Magyar Művészeti Akadémia tagja, a Nemzet Művésze.