Szarka Attila

Munkásságához köthető a javítóintézeti nevelés megreformálása – az Aszódi Javítóintézetben a fiatalok képzésében a szociokulturális hátrányok leküzdése érdekében filmes eszközöket (táborokat), a művészetterápiát is beemelte a nevelés eszköztárába. A több évtizedes nevelőközösségi munka eredményeként az Aszódra nagy számban funkcionális analfabétaként bekerülő fiatalok megismerhették a betűvetés tudományát és jelentős részük végül szakmával a zsebében térhetett vissza a polgári életbe. A jövő szakembereinek képzésében tereptanárként, illetve az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Kar oktatójaként vett részt. Jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem Szupervizor Szakirányú Továbbképzésének oktatója. Szupervizorként sokat tett és tesz a szociális szférában dolgozó szakemberek szakmai kompetenciafejlesztéséért, kiégésének megelőzéséért. Évtizedek óta részese a jogalkotásnak, szakmai szabályok megalkotásának. A pedagógus életpálya modellnek a gyermekvédelmi szakellátás és a javítóintézeti nevelés területére való adaptálását végző munkacsoport tagja. Bábáskodott a Váci Egyházmegye által létrehozott Szegletkő Speciális Gyermekotthon szakmai felépítésénél, szupervizorként kísérte a Kék Vonal Krízis Telefonszolgálatot, a Kék Pont, az Art Éra Alapítvány és számos civil szervezet munkáját. Az intézményének otthont adó városban az Aszódi rákellenes futás és kerékpározás rendezvény egyik ötletadójaként hagyományt teremtett.