Öt megyében adtak át területi Prima Díjakat
Folytatódott a 2013. évi területi Prima Díjak átadása: október közepén öt megye – Baranya, Békés, Somogy, Vas és Zala – kiválóságai vehették át elismeréseiket.
A Prima Primissima Díj 2005-ben egészült ki a területi Prima díjak rendszerével, azért, hogy a megyék legjobbjai is önálló elismerésben részesülhessenek. Az idei díjátadók folyamatosan zajlanak az ősz folyamán, az elmúlt napokban összesen öt megyében osztották ki a területi Prima Díjakat.
Békés megyében október 11-én rendezték meg a díjátadó gálát, amelyen Magyar népművészet és közművelődés kategóriában a Balassi Közalapítvány (művészeti igazgató: Mlinár Pál), Magyar színház- és filmművészet kategóriában a Csabai Színistúdió (vezető: Szente Béla), míg Magyar zeneművészet kategóriában a Bartók Béla Zeneművészeti Alapítvány (vezető: Csajányi Melinda) részesült az elismerésben. A Média különdíjat a Hír6 hírportál képviselői vehették át.
Vas megyében immár kilencedik alkalommal ítélték oda a területi Prima Díjakat, az ezévi gála nagy érdeklődés mellett zajlott a szombathelyi Weöres Sándor Színházban. Itt a Magyar tudomány kategória díjazottja Dr. Kecskés László mellkassebész lett, Magyar sport kategóriában Patonay Imre kosárlabdázó, Magyar oktatás és közművelődés kategóriában pedig Pallósiné Dr. Toldi Márta PhD, a megyei könyvtár igazgatója részesült elismerésben. A közönségdíj idei birtokosa Antalovits Ferenc súlyemelő lett.
Október 18-án három ünnepélyes díjátadó ceremóniát is rendeztek. Baranya megyében Magyar tudomány kategóriában prof. dr. Kovács L. Gábor, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanára, Magyar színház- és filmművészet kategóriában Vincze János, a Pécsi Harmadik Színház igazgató-rendezője, Magyar sport kategóriában pedig Jakabos Zsuzsanna olimpikon, válogatott úszó lett Prima.
Somogy megye kiválóságai közül Magyar népművészet és közművelődés kategóriában Csikvár Gábor népzenész, a Népművészet Ifjú Mestere, Magyar képzőművészet kategóriában Csiszár Elek festőművész, míg Magyar zeneművészet kategóriában a Siófoki Férfi Dalkör kapta meg a rangos díjat.
Somogy közönségdíjasává idén Tamás László fazekast választották.
Ugyanezen a napon Zala megyében is átadták a területi Prima Díjakat: a Magyar képzőművészet kategória díjazottja Farkas Ferenc szobrászművész lett, Magyar színház- és filmművészet kategóriában Besenczi Árpád, a Hevesi Sándor Színház igazgatójának munkáját ismerték el, Magyar zeneművészet kategóriában pedig Tatár Csaba, a Nagykanizsai Fúvószenekar karnagya kapta meg a kitüntető címet. A közönségdíjat ifj. Horváth Károly népzenész vehette át.