Junior Prima Díj magyar ismeretterjesztés és média kategóriájában – 2022
2022-ben már kilencedik alkalommal kérte fel a Széchenyi Kártya Programot irányító KAVOSZ Zrt. a meghatározó szakmai szervezeteket, médiavállalatokat, szerkesztőségeket és médiaszemélyiségeket, hogy jelöljék a díjra az általuk kiemelkedően tehetségesnek tartott, magyar médiában dolgozó fiatalokat. Az érvényes jelölések közül a szakmai zsűri a hat legkiválóbbat választotta ki, aki elnyeri a Junior Prima Díjat 2022-ben magyar ismeretterjesztés és média kategóriában. Az idei díjazottak: Ádám Rebeka Nóra (Mandiner), Gabnay Máté (független), Gólya Ágnes (Forbes), Kocsmár-Tóth István (Index), Koltai-Kiss Borbála (MTVA), Koós Anna (penzcentrum.hu).
A Prima Primissima küldetése, hogy példaképeket állítson a társadalom elé egy olyan, hatalomtól és politikától független kitüntető cím adományozásával, amelynek megkérdőjelezhetetlen értéke van a közvélemény szemében. A Díjat Demján Sándor alapította 2003-ban és azóta is kifogyhatatlan a magyar nép kultúrában, tudományban kiemelkedőt alkotó rétege. Ők azok, akik példát állítanak elénk szakmai és emberi szempontból is.
“2007-ben született meg a döntés az alapítók részéről, hogy a fiatalok között is jutalmazni kívánják a legkiemelkedőbbeket. Innentől kezdve a 30 év alatti tehetségeknek külön lehetőségük adódott a megmérettetésre. A díj segítséget és további ösztönzést kíván nyújtani szakmai céljaik megvalósításához azzal, hogy eredményeiket honorálja, visszajelzést ad a díjazottaknak arról, hogy jó úton járnak, teljesítményük és munkásságuk nem maradt észrevétlen. A KAVOSZ Zrt-nek a Junior Prima Díj sajtó kategóriájának gondozására 2014 óta van lehetősége, a kategória neve az idei évben változott meg, ezzel alkalmazkodva a modern médiához, tartalomgyártáshoz, szélesítve a jelölhető szakemberek körét. Sok érdemes szakmai életúttal volt szerencsénk megismerkedni az elmúlt években és őszintén mondhatom, hogy az idei évben sem volt ez másképp.” – nyitotta beszédét Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.
A KAVOSZ által felkért zsűri tagjai: Balogh Gabriella a Net Média Zrt. résztulajdonosa, Holló Márta a Magyar Telekom vállalati kommunikációs igazgatója, Gundel Takács Gábor újságíró, műsorvezető, kommentátor, Krisán László a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója, Kovács Tibor a Ringier Hungary Kft ügyvezető igazgatója, Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója, Dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Perlusz László a VOSZ főtitkára és Vaszily Miklós a TV2 elnöke.
A Széchenyi Kártya Programot irányító KAVOSZ Zrt. kezdetek óta a Prima Primissima Díj egyik támogatója volt, de 2014-től önálló szerepet is felvállal a tehetségek támogatásában, mert Társalapítóként a Junior Prima Díj sajtó kategóriájának gondozója lett. A Díj komoly ösztönzést szeretne adni az ifjú tehetségek kibontakozásához: egy erős visszajelzést arról, hogy érdemes dolgozni, jól teljesíteni, mert ahol eredmény van, oda az elismerés is megérkezik.
A médiának nem csak a jelentősége, de a felelőssége is kiemelkedő a társadalmi szemléletformálásban, az információ és a kulturális hagyományok közvetítésében, abban, hogy mit látunk a világból, hogyan látjuk a világot és mit gondolunk róla.
„A jelöltek mind nagyon komoly lehetőséget kaptak azzal, hogy részt vehettek ezen a megmérettetésen. Akinek most nem sikerült a legjobb 6 közé kerülnie, annak sem szabad elkeserednie, hiszen a további kemény küzdelem és elhivatott munka által még újabb lehetőségek állnak előtte. Mindannyiunk felelőssége és közös feladata, hogy támogassuk a fiatalokat.” – mondta Krisán László a zsűri elnöke. „Tájékozottságra való igényünk csillapíthatatlan, külön tiszteletet érdemelnek a média azon munkatársai kora és politikai hovatartozásra való tekintet nélkül, akik jelen vannak mindenhol, hogy mi az otthonainkban olvashassunk a világ eseményeiről.”
A Díjazottak nettó 2 millió forint pénzjutalomban részesülnek.