Jászság Népi Együttes

A Jászság Népi Együttes 1971-ben alakult és a magyar néptánc egyik legkiválóbb képviselője, évtizedek óta meghatározó szereplői a magyar néptáncművészetnek.  Az első igazi sikert 1977-ben érte el, miután megnyerte az országos televíziós KI MIT TUD versenyt. Céljuk a magyar paraszti tánc és zenei folklór még élő hagyományainak felkutatása, megőrzése, feldolgozása. Ezt a fontos nemzeti értéket igyekszik a Jászság Népi Együttes a legalaposabban elsajátítani és színpadra állítani. Kutatói és alkotói munkájuk mellett nagy figyelmet fordítanak az utánpótlás nevelésre, melyet a Viganó Alapfokú Művészeti Iskola testesít meg. Művészeti munkájuk egyik legnagyobb elismeréseként megkapták az „Örökös Kiváló Együttes” címet. A Jászság Népi Együttes szervezi 1981 óta a Nemzetközi Táncház és Zenésztábort, és főrendezője 1991 óta a Csángó Fesztivál, Kisebbségek Folklór Fesztiváljának. Alkotó műhelyükben számos remek koreográfia, műsor készült, készül, amit díjaik, elismeréseik is mutatnak. A Bartók-díjas Jászság Népi Együttes 2012-ben megnyerte a Fölszállott a páva televíziós vetélkedő néptánccsoport kategóriáját, 2013-ban pedig Csokonai Vitéz Mihály közösségi állami kitüntetésben részesült. Az együttes fontosnak tartja a magyar paraszti tánc és zenei folklór hagyományainak leghitelesebben történő megismertetését, mely Európában egyedülálló színes, gazdag kulturális értéket jelent.