Derdák Tibor

Szociológus, francia szakos tanár, 1986-ban végzett az ELTE-n. Munkatársaival a Gandhi Gimnázium, a mánfai kollégium, az alsószentmártoni Kis Tigris Gimnázium megalapításán dolgozott. Jelenleg a Dr. Ámbédkar középiskola (Sajókaza) vezetője. 2010-ben a hátrányos helyzetű diákok felzárkóztatása, számos roma tehetséggondozó program elindítása érdekében végzett tevékenysége elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést kapta. Alapelve az adott helyi közösség értékein alapuló bizalmi viszony kialakítása. A Dr. Ámbédkar Gimnázium egyfajta második esély iskola, mely Magyarország talán legszegényebb falvaiban, leszakadt közösségeiben élő, főként cigány fiatalok számára biztosítja az érettségi megszerzésének lehetőségét.