Medveczky Ádám

Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium növendékeként folytatta zenei tanulmányait, az ütőhangszer tanszéken. A középiskola elvégzése után felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre. 1974-ben elnyerte a Magyar Televízió első alkalommal megrendezett karmesterversenyének második díját, ami országszerte ismertté tette a nevét. Még ebben az évben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola adjunktusa lett. Ebben az évben kezdte meg karmesteri működését a Magyar Állami Operaházban is. 1990 és 1993 között az intézmény főzeneigazgatójaként is működött. 1997-ben a Győri Filharmonikusok első karmestere lett, 2011-ig látta el ezt a feladatot. Az évek során számos kortárs magyar opera ősbemutatóját is eldirigálta. Közel hetven opera szerepel repertoárjában. Vendégkarmesterként Európa valamennyi országában megfordult, de több alkalommal fellépett az Amerikai Egyesült Államokban, Venezuelában, Japánban és Thaiföldön is.