Átadták a színház- és filmművészeti Junior Prima Díjakat
Hat fiatal művész vehette át idén a Junior Prima Díjat a színház- és filmművészet kategóriában Budapesten. Az elismerést és az azzal járó pénzjutalmat Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója nyújtotta át a több mint hatvan jelölt közül kiválasztott tehetségeknek.
A díjjal azokat a harminc év alatti művészeket jutalmazzák, akik korosztályuk legjobbjai között is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. Idén Bordás Roland színművész, Gyöngyösi Zoltán színművész, Leblanc Gergely balettművész, Mentes Júlia Virginia színművész, Rózsa Krisztián színművész és Rujder Vivien színművész érdemelte ki az elismerést, őket köszöntötték a keddi ünnepségen.
A Takarékbank felkérésére színházak, szakmai és érdekképviseleti szervezetek 62 jelöltet állítottak az idén. Közülük választotta ki az öttagú zsűri – Balogh Gabriella, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának tagja, Káel Csaba rendező, a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos, Máté Gábor színész-rendező, a Katona József Színház igazgatója, Orlai Tibor színházi producer és Rudolf Péter színész, a Vígszínház igazgatója – azt a hat fiatal tehetséget, akik elnyerték a Junior Prima címet.
Az elmúlt több mint tíz évben díjazott Junior Primák a magyar kulturális élet meghatározó szereplőivé váltak, neves színészként táncosként, rendezőként vagy éppen operatőrként csillogtatják tehetségüket. Örömmel látom, hogy az utánpótlás kifogyhatatlan, és biztos vagyok benne, hogy néhány év múlva a most díjazottak is megkerülhetetlenek lesznek a saját szakmájukban – mondta az ünnepségen Vida József. Hozzátette: a Takarékbank, mint a kategória mecénása, a díjhoz tartozó támogatással hozzájárul ahhoz, hogy a kiemelkedő tehetségek biztos anyagi háttérrel végezhessék munkájukat; fejlődjenek, újabb és újabb produkciókkal kápráztassanak el a közönséget.
Idén tizennegyedik alkalommal adták át a Junior Prima Díjat színház- és filmművészet kategóriában, az idei jutalmazottakkal együtt már 101 fiatal magyar tehetség kapta meg az elismerést.
Háttérinformációk
A Prima Primissima életre hívói 2007-ben döntöttek úgy, hogy önálló díjjal jutalmazzák azokat a fiatal, harminc év alatti tehetségeket, akik korosztályukon belül a jók között is a legjobbak. A Junior Prima Díjnak öt társalapítója van, mindegyikük egy-egy önálló kategória mecénási feladatait vállalta fel. A Magyar Fejlesztési Bank a tudomány, az MVM Magyar Villamos Művek a zene, a Docler Holding a népművészet, a KAVOSZ a sajtó, a Takarékbank pedig a színház- és filmművészet terén kiemelkedő fiatal tehetségeket támogatja.
A Takarék Csoport Magyarország egyik legnagyobb bankcsoportja és a magyar pénzügyi rendszer meghatározó szereplője. A Magyar Bankholding részeként működő Csoport tagjai az MTB Zrt. mint integrációs üzleti irányító szervezet, a Takarékbank Zrt. mint univerzális kereskedelmi bank, a Takarék Jelzálogbank Nyrt. mint szakosított hitelintézet, valamint egyéb, faktorálással, lízinggel, alapkezeléssel, ingatlankezeléssel, informatikai szolgáltatással és más kiegészítő pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó társaságok, leányvállalatok. A Takarék Csoport szabályszerű és prudens működését a külön jogosítványokkal rendelkező Integrált Hitelintézetek Központi Szervezete ellenőrzi és felügyeli.
A Takarék Csoport országos lefedettségű, univerzális kereskedelmi bankja a korábbi takarékokat tömörítő Takarékbank Zrt., az egyik legnagyobb hazai pénzintézet, amely az ország legnagyobb fiókhálózatát működteti, 1,2 millió ügyfelet szolgál ki. Helyi családoknak, közösségeknek és vállalkozásoknak, idősebb és fiatalabb generációknak, falusi és nagyvárosi lakosoknak kínál személyre szabott, korszerű és megbízható pénzügyi termékeket és szolgáltatásokat.
Az MTB Zrt., a Budapest Bank Zrt. és az MKB Nyrt. a Magyar Bankholding csoport tagjai, amelyről bővebb tájékoztatást a www.magyarbankholding.hu oldalon olvashat.
További információ:
Gianone Péter, Pressinform Public Relations
+36 30 655 4996, gianone@pressinform.hu