Átadták a Junior Prima-díj Sajtó kategóriában elismeréseit

A harminc évnél fiatalabb tehetségeket elismerő kitüntetésben idén hatan részesültek.

Idén 38 jelöltből 31-en kerültek be a válogatóba, közülük választotta ki a zsűri a hat díjazottat. Elismerést kapott Bajnok Artúr, az MTI brüsszeli tudósítója, Czwick Dávid, az InfoRádió munkatársa, Előd Fruzsina, az Index újságírója, Hornyák József, a portfolio.hu munkatársa, Lukács Viktor, az M4 sport kommentátora és Szalai Laura, a Magyar Hírlap újságírója.

Az átadóünnepségen Krisán László, a díj mecénási feladatait ellátó KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója, az elismerésekről döntő zsűri elnöke kiemelte, olyan szakmai és emberi értéket keresnek a fiatalokban, amelyre jó felhívni a figyelmet. A nettó kétmillió forint pénzjutalommal is járó díj segítség és ösztönzés, elnyerésével olyan önbizalmat kaphatnak a fiatalok, amellyel továbbléphetnek munkájukban – tette hozzá.

Krisán László úgy fogalmazott, a média szubjektív terület, emiatt nehéz mérni az eredményeket, hiszen minden tudósító és riporter önálló személyiség, aki beleviszi a saját gondolatait a munkájába, ugyanakkor objektívnek is kell lenniük, mindez pedig komoly felelősséget jelent.

A zsűri tagja volt Balogh Gabriella, Net Média Zrt. résztulajdonosa, Holló Márta, az ATV műsorvezetője, Azurák Csaba, a TV2 műsorvezetője, Galambos István, az MTVA programigazgatója, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára, Tallai Gábor, a Fiatal Írók Szövetségének alapító tagja, Vaszily Miklós, az Echo TV vezérigazgatója és Krisán László.