Prima Primissima Évkönyv – Interjú Demján Sándorral

Készítette: Németh Péter

Hogy miért gondoltam a Prima Primissima díj megalapítására? Nem akarok nagy szavakat használni, de annyit elmondhatok, hogy példaképem Széchenyi István és ez mindenképpen szerepet játszott a döntésemben. A méltán legnagyobb magyarnak nevezett főrend a kor modern európai polgári társadalmát alapozta meg hazánkban. Fölismerte és hirdette a tudomány fontosságát és nem csak szavakban, hiszen közismert, hogy hatalmas birtokainak egy éves jövedelmét ajánlotta föl a Magyar Tudományos Akadémia létrehozására. A nemzetállamok születésekor Széchenyi gróf a magyar nyelv, a nemzeti érzés megőrzéséért, megerősítéséért is küzdött, mert tudta, csak így maradhatunk fenn. Nem csak mondta, de hitte is,” Magyarország nem volt, hanem lesz”. Széchenyi tudta, tudomány, kultúra, nyelv, nemzeti érzés nélkül nincs haza. A ma élő nemzedékeknek is tanulságos lehet a Hitel néhány gondolata: "Fülünket pedig dugjuk be azok előtt, kik nem is tudván jól, miről van szó, azt ordítják, maradjunk a réginél!" "A munka a nemzeti gazdaság talpköve". "Ne oszoljon meg a magyar erő többé soha!"

Számomra a második polgárosodás, csatlakozásunk az Európai Unióhoz jelentett megválaszolandó kérdést. Úgy vélem, ahhoz, hogy a globalizálódó világban, az európai közösségben megőrizzük nyelvünket, kultúránkat, gazdag Magyarországra, elégedett, sikeres polgárokra van szükség.

Jó példa Franciaország, ahol a középkorban még nem volt egységes állam, nem volt egységes nyelv, hiszen az oxitán, vagy a bretagne is használatos volt. Napoleon azonban egyesítette a franciákat és egy erős, polgári államot hozott létre. A mai Franciaország képes megőrizni identitását a globalizációs kihívások közepette is. Nekünk magyaroknak is úgy kell tehát őriznünk értékeinket, hogy senkinek ne az a kérdés jusson eszébe, Széchenyi mondását kifordítva, hogy Magyarország lesz e száz év múlva?

Mindenesetre bíztató jel, hogy egyre többen csatlakoznak a Prima Primissimához, amely mára mozgalommá vált. Az országos eseményből regionális, helyi szinten is kezdik kivenni az emberek a részüket. A legszélesebb értelemben vett magyar kultúra akkor marad meg, ha a települések, a régiók büszkék a maguk szobrászaira, festőire, tudósaira, pedagógusaira, színészeire. Nem kell szégyellni a hazafiságot, hogy a fiataljaink itthon is találjanak példaképeket, ne csak a nagyvilágban. Ha azt akarjuk, hogy ebben az országban századok múlva is magyarul beszéljenek, meg kell becsülnünk a közöttünk élő érdemes embereket, hogy ha a fiatalok barangolnak is Európában, a tengeren túl, mindig érezzék, érdemes hazajönni. Azt sem hallgathatom el, hogy a szívmelengető egyéni és közösségi támogatások mellett az államnak is vannak, lennének feladatai a tudomány, a művészet, a sport, az oktatás fejlesztésében, e területek kiválóságainak elismerésében. Itt még akad tennivaló bőven.

Természetesen, nekünk, polgároknak is vannak feladataink. Túl kellene lépnünk a megosztottságon, nem állandóan azt firtatni, ki a jobb és ki a baloldali, mert mindenikük szeretheti a hazáját és tehet érte. Azt szeretném, ha a nemzeti tőke, oldaltól és színtől függetlenül, tehetségéhez mérten segítené a kiemelkedő egyéniségeket. A Prima Primissima üzenete az is, hogy a péknek, a fodrásznak, a könyvelőnek is legyen igénye a kultúrára és a maga erejével támogassa a környezetében élő alkotó embert.

Ha ezt sikerül megvalósítani, akkor fennmaradhatunk. Én nagyon szeretem a rózsát, mindegy, hogy vörös vagy fehér, mégsem akarok egy rózsakertben élni. Európának színes virágoskertnek kell maradnia, ahol a kultúrák egymás mellett élnek, a magyar, a román, a szlovák és még lehetne sorolni hosszan. A virágot azonban ápolni kell és így óriási hozzáadott értéket hozunk létre, őrzünk meg a kultúránkkal. Európának sem jó, ha egy vagy két nyelv, kultúra uralja. Úgy kell nevelnünk gyermekeinket, hogy a globalizált világban, az éles versenyben is megállják a helyüket, sajátítsák el az ehhez elengedhetetlenül szükséges angol nyelvet, de mindenekelőtt magyarul beszéljenek. Aki bizonytalan az anyanyelvében, saját kultúrájában, az mindenhol idegenül mozog.

Minél gazdagabb az állam, annál többet fordíthat nemzeti kultúrájára és az erős magyar vállalkozói réteg is megteheti ezt. Nem csak megteheti, de a nemzeti tőkének meg is kell tennie, mert az állam azért sosem fog minden értékre odafigyelni, azt támogatni.

Kár lenne tagadni, most nagyon nehéz helyzetben van az ország. Ma van igazán itt az ideje, a kultúra, a tudomány és a többi értékünk felkarolásának. Azt gondolom, hogy tíz évre szóló vállalásom, a Prima Primissima, összegezve a regionális, megyei, helyi rendszerekkel, gazdaságilag és kulturálisan is sokkal többet ad majd ennek az országnak, mint ami előtte volt. Ehhez azonban arra is szükség van, hogy az értelmiség, a tudomány, a művészet emberei kezet nyújtsanak és elfogadják a vállalkozókat, akik megtermelik ennek az országnak az anyagi alapjait, és akik az adók nagy részét is előteremtik.

Lehet, hogy ezt majd egy új nemzedék valósítja meg. Vagyonom sok ezer szegény fiatal tanulását segíti. Egyetemistákkal kezdtem, de folyamatosan nyitok a közép és alsós iskolások felé. Hiszem, hogy ezek a fiatalok megvalósítják a hatalomtól, politikától független kultúrát, művészetet, sajtót. Tudom, hogy ezek a tehetséges fiatalok megőrzik a magyarságot, ezt az országot. Tudom, hogy ebben a munkámban sem maradok egyedül. Egyre többen ismerik föl, hogy a legjobb befektetés a tudás, a tehetség. Nincs más választásunk, össze kell kapaszkodni, hogy álljuk a versenyt, és hogy a reformkor stílusát kölcsönözzem, a népek tengerében így maradhatunk talpon. Remélem, a Prima Primissima szellemisége is ezt üzeni. Talán nem tévedek, ha azt gondolom, nem a díj, a vele járó pénz a legfontosabb, hanem az együvé tartozás semmivel sem pótolható érzése.