MEGVÁLASZTOTTÁK A 2010. ÉV „PRÍMÁIT”
A Prima Primissima Alapítvány Kuratóriuma, valamint az Alapító mellett működő Társadalmi Tanácsadó Testület a Magyar Tudományos Akadémia Elnöki Tanácstermében megtartott együttes ülésén megválasztotta a Prima Primissima Díj 2010. évi „prímáit”. A díjak ünnepélyes átadására 2010. december 3-án (pénteken), a Magyar Vállalkozók Napja rendezvénysorozata keretein belül, immáron nyolcadszor kerül sor, ez alkalommal is a Művészetek Palotájában. A Gálaestet a Magyar Televízió I. csatornája ebben az esztendőben is késleltetett élő adásban közvetíti.
A Prima Primissima Díjra az Alapító Okiratban meghatározott természetes- és jogi személyek jelölhetnek. Jelölési joggal rendelkeznek: az Alapító, a VOSZ kibővített Elnökségének tagjai, a Társadalmi Tanácsadó Testület tagjai, a Prima Primissima Alapítvány Kuratóriumának tagjai, a szakmai- és érdekképviseleti szervezetek, a korábbi „primisszimák” valamint a Társalapítók és a támogatók. A jelölésre jogosultak írásbeli felkérést kaptak a jelöltállításra. A beérkezett jelölésekből a Társadalmi Tanácsadó Testület és a Kuratórium tagjai, együttes ülés keretében a jelöltek közül kategóriánként három-három „prímát” választott titkos szavazással.
A VOSZ kibővített Elnöksége és a Kuratórium által a Magyar Vállalkozók Napja eseménysorozata keretében tartandó Prima Primissima Díjátadó Gálaest napján, 2010. december 3.-án (pénteken) a „prímák” közül mind a tíz kategóriában egy-egy „primisszima” kerül majd megválasztásra. A Prima szakmai díj, a közülük megszavazott Primissima-díjas kiléte pedig szimpátia alapján dől el.
A Demján Sándor üzletember és a VOSZ Elnöksége által alapított díj ez alkalommal is tíz kategóriában kerül átadásra. A választás során a kategóriánként kiválasztott három-három „príma” közül mindegyik kategóriában egy „primisszimát” választanak titkos szavazással a Gálaest napján. A „prímák” 10 ezer euró, míg a „primisszimák” 50 ezer euró díjazásban részesülnek, azaz összesen a 1 0 kategóriában 700.000 Euró kerül kiosztásra ezen az estén Demján Sándor magánvagyonából. A „primisszimák” megkapják a Zsolnay Porcelánmanufaktúra csodálatos eozin „Kincsem-szobrát” is, melyet Schrammel Imre, Primissima- és Kossuth-díjas keramikusművész tervezett.
A jelöltek bemutatását és munkásságuk megismerését szolgáló csaknem negyed esztendős időszakban idén is lesz lehetőség szavazásra a Közönség-díjat elnyerő „prímára”, azaz ebben az évben is átadásra kerül a Közönség-díj, melyet a 30 díjazott közül nyeri el a közönség kedvence. A „prímákra” idén már jövő héttől lehet szavazni az interneten a www.primaprimissima.hu honlapon. Június végétől telefonon, SMS-ben, interneten a www.primaprimissima.hu honlapon, illetve ősztől a Westend City Center-ben, a Pólus Centerben, valamint a Művészetek Palotájában elhelyezett szavazódobozokba bedobott szavazatokkal lehet majd voksolni. A legtöbb szavazatot kapott jelölt részesül majd a Közönség-díjban, illetőleg az azzal járó 50 ezer eurós pénzdíjazásban, melyet idén is Csányi Sándor ajánlott fel magánvagyonából. A Közönség-díjas megkapja továbbá az Ajka Kristály Üvegipari Kft. által készített ólomkristály Kincsem lovat. (A 10 eosin Kincsem ló, valamint a kristály Kincsem ló összértéke mintegy 7 millió Ft, melyet szintén Demján Sándor finanszíroz.)
A szavazók közül egy szerencsés nyertes egy személygépkocsival térhet haza. Idén először támogatja a Prima Primissima Gálaestet a Gablini cégcsoport - a Peugeot, a Nissan, a Kia valamint az Infiniti márkák márkakereskedés-hálózata -, személygépkocsi felajánlásával biztosítja a közönségszavazás népszerűségét. „ A Prima Primissima Díj egy nagyszerű és példaértékű megnyilvánulása a társadalmi felelősségvállalásnak, amelyhez örömmel csatlakozunk, hiszen ez a filozófia jellemzi cégcsoportunk gondolkodásmódját is.” nyilatkozta Gablini Gábor, a Gablini cégcsoport vezérigazgatója.
2010-ben immáron negyedszerre kerül kiosztásra a Junior Prima Díj, amelyet az az igény hívott életre, hogy ne csak a már komoly eredményeket felmutató szakembereket jutalmazzák, hanem a feltörekvő tehetségeket is. Mint azt a Társalapítók tábora is mutatja, egyre több patinás vállalat ismeri fel, hogy a jövő sikere a fiatal tehetségek gondozásában rejlik. Magyarországon számos tehetséges fiatal küzd komoly megélhetési problémákkal, az igénybe vehető támogatások korlátozása miatt. A Junior Prima Díj keretein belül kategóriánként 8-10 „junior prímát” választanak ki, és a szerencsés nyertesek fejenként 7.000 eurót, illetve 8.750 eurót kapnak, azaz a jelenlegi 6 Junior kategóriában összesen 420.000 Euró kerül kiosztásra a Társalapító cégek jóvoltából.
Ez az összeg egyrészt eddigi kiemelkedő munkájuk elismerése, másrészt kulcs egy olyan ajtóhoz, mely mögött még nagyobb, talán korlátlan lehetőségek rejlenek…
A Junior Prima Díjat 2010-ben az alábbi kategóriákban osztják ki:
Magyar tudomány kategória: Társalapítója az MFB Zrt.
Magyar sport kategória: Társalapítója az MKB Bank Zrt.
Magyar oktatás és köznevelés: Társalapítója a Vodafone Magyarország Zrt.
Magyar építészet és építőművészet: Társalapítója a TriGranit Fejlesztési Zrt.
Magyar zeneművészet: Társalapítója a Magyar Villamos Művek Zrt.
Magyar sajtó kategória: Társalapítója az Erste Bank Hungary Nyrt.
A díj megalapítása nem jöhetett volna létre, ha Demján Sándor mellé nem sorakoznak fel Társalapítóként a fenti vállalatok.
A Prima Primissima Gálaestet megelőzően, az ősz folyamán a Megyei Príma Díj átadókra is sor kerül. Mind a 19 megyében három-három, a helyi közösség által elismert, kiemelkedő személyiséget, vagy jogi személyt részesít elismerésében a VOSZ megyei szervezete, rangos program és nívós műsor kíséretében. Megyénként 3-3 millió Ft a Megyei Prímák díjazása, melyből 1 millió Ft-ot Demján Sándor, 1 millió Ft-ot a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének központi költségvetése biztosít, 1 millió Ft-ot pedig a helyi vállalkozók adnak össze, tehát a 19 megyében összesen 57 millió Ft kerül kiosztásra a nyertesek között.
A megyei díjátadó rendezvények fontos helyi eseményekké fejlődtek az évek folyamán, amelyek keretében a megyei vállalkozók és vállalkozások a helyi szellemi élet, a kultúra, a tudomány, az oktatás, a köznevelés és a sportélet kimagasló képviselőit, elismert szereplőit részesítették elismerésükben. Mára elmondható, hogy ezek a megyei rendezvények szerves részeivé váltak a nemzeti tőke részéről megnyilvánuló, és egyre erőteljesebben kibontakozó mecenatúrának, amellyel a vállalkozói társadalom a szellemi élet támogatásával is hozzá kíván járulni az ország gazdasági-társadalmi, és kulturális felemelkedéséhez.
A 2010. évi Prima Primissima Díj tartalmaz néhány változást is. A Társadalmi Tanácsadó Testület szokásos évi rotációja keretében Csete György, építész, 2005. évi „primisszima” kivált a testületből. Az Alapító a helyére Novák István építészt, 2008. évi „primisszimát” kérte fel.
A Prima Primissima Alapítvány Kuratóriumának tagjai:
Csányi Sándor, elnök
Dávid Ferenc, alelnök
Lovassy Tamás, főtitkár
Csomor Gábor
Czeglédi László
Hanák András
Szőnye József
Takács Ildikó
Zwack Péter
Társadalmi Tanácsadó Testületi tagok a 2010. évben:
Bánki András
|
újságíró, 2007. évi Jubileumi Primissima-díjas |
| Gazsó Ferenc |
egyetemi tanár |
| Granasztói György |
történész |
| Jókai Anna |
író, 2004. évi Közönség-díjas |
| Kocsis Zoltán |
zongoraművész, 2007. évi Jubileumi Primissima-díjas |
| Kozma Imre |
elnök, Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2005. évi Primissima-díjas |
| Lukács Sándor |
színművész, 2007. évi Primissima-díjas |
| Mádl Ferenc |
akadémikus, egyetemi tanár |
| Mészáros Tamás |
rektor, Budapesti Corvinus Egyetem |
| Novák Ferenc |
néptánc-koreográfus, 2007. évi Jubileumi Primissima-díjas |
| Novák István |
építész, 2008. évi Primissima-díjas |
Kádár Béla |
akadémikus, a Magyar Közgazdasági Társaság örökös tiszteletbeli és volt elnöke |
| Sváby Lajos |
festőművész, 2005. évi Primissima-díjas |
| Szabó István |
filmrendező, 2007. évi Jubileumi Primissima-díjas |
| Szinetár Miklós |
rendező, egyetemi tanár |
Vizi E. Szilveszter
|
akadémikus, az MTA volt elnöke, 2003. évi Primissima-díjas |
|
|
A 2010. évi „prímák” névsora kategóriánként:
Magyar irodalom
Czakó Gábor Csaba prózaíró
Gergely Ágnes író
Moldova György író
Magyar színház- és filmművészet
Jancsó Miklós filmrendező
Koltai Lajos operatőr
Sándor György színművész, író, rendező
Magyar képzőművészet
Farkas Ádám szobrászművész
Haraszty István szobrászművész
Kubinyi Anna textilművész
Magyar tudomány
Rubik Ernő építész, tervező, feltaláló
Tulassay Tivadar gyermekgyógyász
Vékás Lajos jogász professzor
Magyar oktatás és köznevelés
Dávid Katalin művészettörténész
Dévény Anna gyógytornász, művészeti torna szakedző
Keserű Katalin művészettörténész
Magyar építészet és építőművészet
Balázs Mihály építész
Nagy Tamás építész
Varga Levente építész
Magyar sajtó
Heltai Péter rádiós-tévés műsorvezető
Kiss Róbert Richárd turisztikai szakújságíró
Veiszer Alinda műsorvezető
Magyar népművészet és közművelődés
Baán László a Szépművészeti Múzeum főigazgatója
Csík Zenekar
Nyírség Táncegyüttes
Magyar zeneművészet
Érdi Tamás zongoraművész
Magyar Rádió Gyermekkórus
Tokody Ilona operaénekesnő
Magyar sport
Buzánszky Jenő az Aranycsapat tagja, labdarúgó
Erdei Zsolt ökölvívó
Monspart Sarolta tájfutó, sífutó, sportvezető
Közülük kerül megválasztásra 2010. december 3.-án (pénteken) a Magyar Vállalkozók Napján mind a tíz kategóriában egy-egy „primisszima”, akiknek személye a Prima Primissima Díjátadó Gálaesten derül majd ki. A Gálaestet a Magyar Televízió I. csatornája ebben az esztendőben is késleltetett élő adásban közvetíti.
Átadásra került a Prima Primissima Alapítvány
2009. évi autónyereménye
Ünnepélyes gépkocsi-átadási esemény keretében vehette át a Prima Primissima Alapítvány 2009. évi autósorsolásának díját a szerencsés nyertes: a Mercedes-Benz Hungária Kft. és a Pappas Auto Magyarország Kft. felajánlásával, a közönségdíjra szavazók között egy A-osztályú személygépkocsit sorsoltak ki a szervezők. Az autót Dr. Lovassy Tamás, a Prima Primissima Alapítvány Kuratóriumának főtitkára, valamint Jász Iván, a Pappas Auto Magyarország Kft. Mercedes-Benz személygépkocsi értékesítési vezetője adta át.
2009. december 16-án délelőtt 11 órakor a Pappas Auto Magyarország Kft. XI. kerületi központjában vehette át vadonatúj Mercedesét a sorsolás szerencsés nyertese, egy 45 éves hajdúszoboszlói fiatalember. A sorsolás 2009. december 2.-án közjegyző jelenlétében történt. A Művészetek Palotájában 2009. december 4.-én a Prima Primissima Gálaesten, a nyertes a szimbolikus kulcsot vehette át. A mai napon a nyertes ténylegesen megkapta az ezüst színű, 3 ajtós Mercedes-Benz A-osztályú személygépkocsit, s kigördült vele az átadó szalonból.
A nyereményt a Mercedes-Benz Hungária Kft. és a Pappas Auto Magyarország Kft. ajánlotta fel: az autó azok között került kisorsolásra, akik a 2009-as Prima Primissima Díj Közönségdíjasára telefonon, SMS-ben és interneten, illetve a WestEnd City Centerben és a Művészetek Palotájában, valamint az összes Palace Cinemas mozi előterében elhelyezett szavazódobozban szavaztak. Az Alapítvány a 2010-es évre is tervez egy hasonló értékű felajánlást.
A négy éve tartó sikeres együttműködés után a Mercedes-Benz Hungária Kft., a Mercedes-Benz márka hivatalos importőre és a Pappas Auto Magyarország Kft., a legnagyobb márkakereskedés közösen, a 2009-es évben is teljes mellszélességgel kötelezte el magát a Prima Primissima támogatása mellett. Magyarországon tevékenykedő vállalatként a társadalmi felelősségvállalást, ezen belül is mind a sport, mind a kultúra támogatását kiemelt feladatunkként kezelik. A Prima Primissima díjat kiemelkedő díjnak tartják, hisz a társadalom számára is fontos, mert elismeri a kiválóságokat, a magyar nemzet büszkeségeit a tudomány, a művészet és a kultúra területén.
A Mercedes-Benz név évtizedek óta azonos a “Culture of Driving” fogalmával, azaz az autóvezetés kultúrájának legmagasabb színvonalát jelenti az egész világon. Tudjuk és valljuk, hogy a siker kizárólag a minőség töretlen fenntartásával érhető el, legyen szó személyes vagy üzleti sikerről. A díj minden évben jó lehetőséget teremt arra, hogy a közvélemény szavazatával díjazza a kiemelkedő személyiségeket.
A legjobbak legjobbjainak támogatása Magyarországon összecseng a Pappas Auto jelmondatával is: „Klasszisokkal vezet.” A kiemelkedő teljesítmények és az azokat életre hívó személyiségek elismerése nem csupán egy díj: az értékteremtés, a magyar tehetségek világszerte történő elismerésének támogatása fontos törekvés kell legyen minden, Magyarországon aktív vállalat számára. A Pappas Auto minden olyan rendezvényt, eseményt szívügyének tekint, amely Magyarország és az itt élő emberek javát, kulturális fejlődését, illetve az értékteremtést szolgálja.
A Prima Primissima olyan kategóriákban nyújtja át a legjobbak közül is a legjobbaknak járó díjakat, amelyek kiemelkedő jelentőségűek a társadalom számára. Ennek a nemes eszmének a fényét emeli a Pappas Auto egy Mercedes-Benz A-osztályú modellel, amelyet a Közönségdíjra szavazók között sorsoltak ki.
Nem véletlen, hogy választásuk éppen erre a modellre esett: az A-osztály azt a kategóriát –a kompakt kategóriát- képviseli, mely hamarosan a Kecskeméten a Daimler AG részéről felépítésre kerülő autógyárban kerül szalagra , várhatóan 2012-től. A legkisebb, mégis ideális családi autóként már bizonyított A osztály esetében is, mint minden Mercedes-Benz modellnél kiemelt hangsúlyt kap a biztonság, valamint a legújabb technikai innovációk alkalmazása.
Az A-osztály idén modellfrissített modelljének felajánlásával a Pappas Autó Magyarország Kft. szeretné felhívni az emberek figyelmét arra, hogy – még a jelenlegi válságos helyzetben is – érdemes kitartóan küzdeni, dolgozni egy vágyott cél eléréséért.
MEGRENDEZTÉK A 2009. ÉVI
PRIMA PRIMISSIMA DÍJÁTADÓ GÁLAESTET
Ebben az évben immáron hetedik alkalommal került megrendezésre a Prima Primissima Díjátadó Gálaest, amelyet ez alkalommal is közvetített a Magyar Televízió.
Demján Sándor üzletember 2003-ban döntött úgy, hogy 10 év alatt három milliárd forintot áldoz magánvagyonából a Prima Primissima Alapítványra, ezáltal is kifejezve tiszteletét a magyar tudomány, kultúra és sport nagyjai előtt.
A Prima Primissima az elmúl 7 év alatt rangos rendezvénysorozattá és ismert „márkává” nőtte ki magát, melynek része a Junior Príma Díjak és a Megyei Prima Díjak átadása is.
A fiatal tehetségek elismerésére létrehozott Junior Príma Díj rendszerében ebben az évben hat kategóriában ismerték el a fiatal szaktekintélyeket. Az MFB a „magyar tudomány” -, az MKB a „magyar sport” -, a Vodafone a „magyar oktatás és köznevelés” -, az ERSTE Bank a „magyar sajtó” -, az MVM Zrt. a „magyar zeneművészet” -, továbbá a TriGranit Fejlesztési Zrt. a „magyar építészet és építőművészet” kategóriában nyújtotta át az elismeréseket. Mint ismeretes, a Junior Príma Díjak a szakmai zsűrik döntései alapján kerülnek odaítélésre, s a kiemelkedő eredményeket felmutató fiatal tehetségek elismerő oklevelet, egy kisméretű Ajkai Kristály Kincsem-szobrot, valamint €7.000,- ról kiállított csekket kapnak.
A Gálaestet megelőzően tizennyolc Megyei (területi) Príma Díj átadóra is sor került. Minden megyében három-három, a helyi közösség által elismert kiemelkedő személyiséget, vagy jogi személyt részesített elismerésében a VOSZ megyei szervezete, rangos program és nívós műsor kíséretében. A megyei díjátadó rendezvények fontos helyi eseményekké fejlődtek, amelyek keretében a megyei vállalkozók és vállalkozások a helyi szellemi élet, a kultúra, a tudomány, az oktatás, a köznevelés és a sportélet kimagasló képviselőit, elismert szereplőit részesítették elismerésükben. Mára elmondható, hogy ezek a megyei rendezvények szerves részeivé váltak a nemzeti tőke részéről megnyilvánuló, és egyre erőteljesebben kibontakozó mecenatúrának, amellyel a vállalkozói társadalom a szellemi élet támogatásával is hozzá kíván járulni az ország gazdasági-társadalmi felemelkedéséhez.
A ma este díjazott „primisszimák” és „prímák” a Prima Primissima Alapítvány Alapító Okiratában meghatározott eljárás szerint kerültek megválasztásra. Az Alapító, a VOSZ kibővített Elnökségének tagjai, a Társadalmi Tanácsadó testület tagjai, a Prima Primssima Alapítvány kuratóriumának tagjai, továbbá a szakmai- és érdekképviseleti szervezetek, valamint a korábbi évek „primisszimái” jelölhettek. A beérkezett jelölésekből a Társadalmi Tanácsadó Testület és a Kuratórium együttes ülésén, titkos szavazással választotta meg a tárgyévi „prímákat”: kategóriánként hármat. A „prímák” sorából mind a 10 kategóriában egy-egy „primisszimát választottak titkos szavazással a VOSZ kibővített Elnökségének és a Kuratóriumnak a tagjai. A „primisszimák” megkapják a díjról szóló tanúsítványt, és az €50.000,- pénzbeli elismerést, a „prímák” pedig oklevelet és €10.000,- t. Az este folyamán átadták – a „Primisszima”-díjakhoz hasonlóan – szintén €50.000,- értékű Közönség-díjat is, amelynek nyertese a harminc „príma” közül a közönség szavazatai alapján került ki. A harminc „Príma”-díj szakmai díj, a „Primissima”-díj szimpátia díj.
A „primisszimák” a tanúsítvány és a pénzbeli elismerés mellett megkapják a Zsolnay Porcelánmanufaktúra által készített Kincsem-szobrot, Schrammel Imre Kossuth- és „Primisszima”-díjas szobrászművész gyönyörű művét, míg a Közönség-díjas az Ajka Kristály páratlan alkotását tudhatja magáénak.
Az elmúlt évek sikeres együttműködése alapján a Mercedes Benz Hungária Kft. és a Pappas Auto Magyarország Kft. idén is biztosította azt az A-osztályú személyautót, melyet a Közönség-díjjal kapcsolatban szavazók között sorsoltunk ki közjegyző jelenlétében.
A Magyar Vállalkozók Napja alkalmából tartott rendezvénysorozatnak ma már komoly társadalmi rangja és tekintélye van.
Köszönjük segítségüket!
A PRIMA PRIMISSIMA DÍJ 2009. ÉVI NYERTESEI KATEGÓRIÁNKÉNT, DÍJANKÉNT
Magyar irodalom
Primissima Díj: Fejes Endre
Prima Díj: Ágh István
Prima Díj: Lator László
Magyar színház- és filmművészet
Primissima Díj: Haumann Péter
Prima Díj: Bálint András
Prima Díj: Psota Irén
Magyar képzőművészet
Primissima Díj: Földi Péter
Prima Díj: Bencsik István
Prima Díj: Ilona Keserű Ilona
Magyar tudomány
Primissima Díj: Ranschburg Jenő
Prima Díj: Kellermayer Miklós
Prima Díj: Kopp Mária
Magyar oktatás és köznevelés
Primissima Díj: Horn Péter
Prima Díj: Kosztolányi Gyula
Prima Díj: Sárközy Tamás
Magyar építészet és építőművészet
Primissima Díj: Skardelli György
Prima Díj: Jankovics Tibor
Prima Díj: Zalaváry Lajos
Magyar sajtó
Primissima Díj: Schäffer Erzsébet
Prima Díj: Fekete Gyula
Prima Díj: Lőcsei Gabriella
Magyar népművészet és közművelődés
Primissima Díj: Nemzeti Táncszínház
Prima Díj: Foltin Jolán
Prima Díj: Palya Bea
Magyar zeneművészet
Primissima Díj: Sánta Ferenc (Ifj.)
Prima Díj: Bartók Vonósnégyes
Prima Díj: Kelen Péter
Magyar sport
Primissima Díj: Grosics Gyula
Prima Díj: Cseh László
Prima Díj: Görbicz Anita
Közönségdíj:
Sárközy Tamás
MEGVÁLASZTOTTÁK A 2009-ES ÉV „PRÍMÁIT”
A gazdasági világválság és a magyarországi pénzügyi-gazdasági krízis ellenére a Prima Primissima Alapítvány töretlen erővel folytatja 2003-ban megkezdett hagyományát. A Prima Primissima Alapítvány Kuratóriuma, valamint az Alapító mellett működő Társadalmi Tanácsadó Testület a Magyar Tudományos Akadémia Felolvasó termében megtartott együttes ülésén megválasztotta a Prima Primissima Díj 2009. évi „prímáit”. A díjak ünnepélyes átadására 2009. december 4-én (pénteken), a Magyar Vállalkozók Napja rendezvénysorozata keretein belül ezúttal immáron hetedszer kerül sor, ez alkalommal is a Művészetek Palotájában. A Gálaest eseményeit, s az ez alkalomból megrendezésre kerülő színvonalas műsort a Magyar Televízió I. csatornája ebben az esztendőben is csúsztatott élő adásban közvetíti.
A Prima Primissima Díjra az Alapító Okiratban meghatározott természetes és jogi személyek jelölhetnek. Jelölési joggal rendelkeznek: az Alapító, a VOSZ kibővített Elnökségének tagjai, a Társadalmi Tanácsadó Testület tagjai, a Prima Primissima Alapítvány Kuratóriumának tagjai, a szakmai- és érdekképviseleti szervezetek, a korábbi „primisszimák” valamint a Társalapítók és a támogatók. A jelölésre jogosultak írásbeli felkérést kapnak a jelöltállításra. A beérkezett jelölésekből a Társadalmi Tanácsadó Testület és a Kuratórium tagjai, együttes ülés keretében a jelöltek közül kategóriánként három-három „prímát” választott titkos szavazással. A VOSZ kibővített Elnöksége és a Kuratórium által a Magyar Vállalkozók Napja eseménysorozata keretében tartandó Prima Primissima Díjátadó Gálaest napján, 2009. december 4.-én (pénteken) a „prímák” közül mind a tíz kategóriában egy-egy „primisszima” kerül majd megválasztásra.
A Demján Sándor üzletember és a VOSZ Elnöksége által alapított díj ez alkalommal is tíz kategóriában kerül átadásra. A választás során a kategóriánként kiválasztott három-három „príma” közül mindegyik kategóriában egy „primisszimát” választanak titkos szavazással a Gálaest napján. A „prímák” 10 ezer euró, míg a „primisszimák” 50 ezer euró díjazásban részesülnek, s megkapják a Zsolnay Porcelánmanufaktúra csodálatos eozin „Kincsem-szobrát” is, melyet Schrammel Imre, Primissima- és Kossuth-díjas keramikusművész tervezett.
A jelöltek bemutatását és munkásságuk megismerését szolgáló csaknem negyed esztendős időszakban idén is lesz lehetőség szavazásra a Közönség-díjat elnyerő „prímára”.
Ebben az évben is átadásra kerül a Közönség-díj, melyet a 30 díjazott közül nyeri el a közönség kedvence. A „prímákra” idén már e hétvégétől lehet szavazni az interneten a http://www.primaprimissima.hu/ honlapon. Szeptembertől telefonon, SMS-ben, interneten a http://www.primaprimissima.hu/ honlapon, illetve a Westend City Center-ben valamint a Művészetek Palotájában elhelyezett szavazódobozokban elhelyezett szavazatokkal lehet majd voksolni. A legtöbb szavazatot kapott jelölt részesül majd a Közönség-díjban, illetőleg az azzal járó 50 ezer eurós pénzdíjazásban, melyet Csányi Sándor ez évben is a magánvagyonából ajánlott fel. A Közönség-díjas továbbá megkapja az Ajka Kristály Üvegipari Kft. által készített ólomkristály Kincsem lovat. A szavazók közül egy szerencsés nyertes egy Mercedes-Benz típusú, A-osztályos személygépkocsival térhet haza, amely idén is a Pappas Auto Magyarország Kft. jóvoltából kerül kisorsolásra.
A 2009. évi Prima Primissima Díj tartalmaz pár változást is. A Társadalmi Tanácsadó Testület szokásos évi rotációja keretében Bálint András, Sárközy Tamás, Schwajda György, és Vince Mátyáskiváltak a testületből. Az Alapító a helyükre Mádl Ferenc akadémikus, egyetemi tanárt, Lukács Sándor 2007. évi „primisszimát”, Novák Ferenc 2007. évi Jubileumi Prima Primissima Díjazottat, Kádár Béla akadémikust, valamint Bánki András 2007. évi Jubileumi Prima Primissima Díjazottat kérte fel.
A Prima Primissima Alapítvány Kuratóriumának tagjai:
Csányi Sándor, elnök
Dávid Ferenc, alelnök
Lovassy Tamás, főtitkár
Csomor Gábor
Czeglédi László
Hanák András
Szőnye József
Takács Ildikó
Zwack Péter
TTT tagok 2009.-ben:
|
Bánki András |
újságíró, 2007. évi Jubileumi Primissima-díjas |
|
Csete György |
építész, 2005. évi Primissima-díjas |
|
Gazsó Ferenc |
egyetemi tanár |
|
Granasztói György |
történész |
|
Jókai Anna |
író, 2004. évi Közönség-díjas |
|
Kocsis Zoltán |
zongoraművész, 2007. évi Jubileumi Primissima-díjas |
|
Kozma Imre |
a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke, 2005. évi Primissima-díjas |
|
Lukács Sándor |
színművész, 2007. évi Primissima-díjas |
|
Mádl Ferenc |
akadémikus, egyetemi tanár |
|
Mészáros Tamás |
Budapesti Corvinus Egyetem rektora |
|
Novák Ferenc |
néptánc koreográfus, 2007. évi Jubileumi Primissima-díjas |
|
Kádár Béla |
akadémikus, a Magyar Közgazdasági Társaság örökös tiszteletbeli és volt elnöke |
|
Sváby Lajos |
festőművész, 2005. évi Primissima-díjas |
|
Szabó István |
filmrendező, 2007. évi Jubileumi Primissima-díjas |
|
Szinetár Miklós |
rendező, egyetemi tanár |
|
Vizi E. Szilveszter |
akadémikus, az MTA volt elnöke, 2003. évi Primissima-díjas |
A 2009. évi „prímák” névsora kategóriákra
bontottan a következő:
Magyar irodalom
Ágh István, költő, író, műfordító
Fejes Endre, író
Lator László, költő, műfordító, esztéta
Magyar színház- és filmművészet
Bálint András, színművész, színházigazgató
Haumann Péter, színművész, rendező
Psota Irén, színművésznő
Magyar képzőművészet
Bencsik István, szobrászművész
Földi Péter, festőművész
Ilona Keserű Ilona, festőművész
Magyar tudomány
Kellermayer Miklós, orvos, sejtkutató
Kopp Mária, orvos, pszichológus
Ranschburg Jenő, pszichológus
Magyar oktatás és köznevelés
Horn Péter, akadémikus, egyetemi tanár
Kosztolányi Gyula, iskolaigazgató
Sárközy Tamás, jogász, egyetemi tanár
Magyar építészet és építőművészet
Jankovics Tibor, építész
Skardelli György, építész
Zalaváry Lajos, építész
Magyar sajtó
Fekete Gyula, publicista
Lőcsei Gabriella, újságíró
Schäffer Erzsébet, író, publicista
Magyar népművészet és közművelődés
Foltin Jolán, koreográfus, rendező, táncpedagógus
Nemzeti Táncszínház
Palya Bea, előadóművész
Magyar zeneművészet
Bartók Vonósnégyes
Kelen Péter, tenor, operaénekes
Sánta Ferenc (Ifj.), hegedűművész
Magyar sport
Cseh László, úszó
Görbicz Anita, kézilabdázó
Grosics Gyula, az Aranycsapat tagja
2009-ben immáron harmadszorra kerül kiosztásra a Junior Prima Díj, amelyet az az igény hívott életre, hogy ne csak a már komoly eredményeket felmutató szakembereket jutalmazzák, hanem a feltörekvő tehetségeket is. Mint azt a Társalapítók tábora is mutatja, egyre több patinás vállalat ismeri fel, hogy a jövő sikere a fiatal tehetségek gondozásában rejlik. Magyarországon számos tehetséges fiatal küzd komoly megélhetési problémákkal, az igénybe vehető támogatások korlátozása miatt. A Junior Prima Díj keretein belül kategóriánként 8-10 „junior prímát” választanak ki, és a szerencsés nyertesek fejenként 7.000 eurót, illetve 8.750 eurót kapnak. Ez az összeg egyrészt eddigi kiemelkedő munkájuk elismerése, másrészt kulcs egy olyan ajtóhoz, mely mögött még nagyobb, talán korlátlan lehetőségek rejlenek.
A Junior Prima Díjat 2009-ben az alábbi kategóriákban osztják ki:
Magyar tudomány kategória: Társalapítója az MFB Zrt., 2007-ben vált Társalapítóvá.
Magyar sport kategória: Társalapítója az MKB Bank Zrt., 2007 óta Társalapító.
Magyar oktatás és köznevelés kategória: Társalapítója 2007 óta a Vodafone Magyarország Zrt.
Magyar építészet és építőművészet: Társalapítója 2008 óta a TriGranit Fejlesztési Zrt.
Magyar zeneművészet: Társalapítója 2008 óta a Magyar Villamos Művek Zrt.
Magyar sajtó kategória: Társalapítója 2008 óta az Erste Bank Hungary Nyrt.
A díj megalapítása nem jöhetett volna létre, ha Demján Sándor mellé nem sorakoznak fel Társalapítóként a fenti vállalatok.
2009. június 11-én (csütörtökön) a Vodafone Magyarország Zrt. jóvoltából a Nemzetközi Üzleti Főiskola előadótermében ünnepélyes keretek között kiosztásra kerültek az idei év első Junior Prima Díjai. Beck György, a Vodafone Magyarország Zrt. vezérigazgatója összesen 70 ezer eurót adott át a 10 kiemelkedő fiatalnak a „Magyar oktatás és köznevelés” kategóriában. A díjazottak a fejenkénti 7 ezer euró mellé megkapták az Ajka Kristály által készített kristály emlékplakettet, mely a Kincsem lovat mintázza. A díjátadót Sebestyén Márta, Primissima-díjas művésznő ének-és hangszerjátéka tette még élvezetesebbé.
Díjazottak:
Béni Szabolcs, Semmelweis Egyetem, az általános, szervetlen és analitikai kémiai gyakorlatok vezetője magyar és angol nyelven
„Eötvös József” Cigány-Magyar Pedagógiai Társaság
Az „Eötvös József” Cigány-Magyar Pedagógiai Társaság 1986-ban jött létre abból a célból, hogy a cigányság társadalmi és kulturális felemelkedése céljából programokat dolgozzon ki és valósítson meg más társadalmi és önkormányzati szervezetekkel együttműködve.
Horváth Gyula, Budapesti Műszaki és Gazdaság-tudományi Egyetem, egyetemi tanársegéd
Katonáné Cserepes Mária, a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnáziumban tanít.
Kelen Anna, óvodapedagógusként végez áldozatos munkát a legfiatalabb korosztály felkészítésében.
Nagyné Szabó Andrea, a Széchenyi István Egyetem, tanára, kutató
Schirm Anita, a Szegedi Tudományegyetemen egyetemi tanársegéd
Simonyi Károly Szakkollégium, műszaki szakkollégium
Tulassay Zsolt, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója, szakszeminárium vezető
Verdes Tamás, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Gyógypedagógiai Főiskola Karának oktatója.
A Mercedes-Benz Hungária Kft., a Mercedes-Benz márka hivatalos importőre, és a Pappas Auto Magyarország Kft., a legnagyobb márkakereskedés közösen támogatja a Prima Primissima rendezvényt.
„A Prima Primissima egy nagyszerű esemény, mely nagyban hozzájárul a magyar társadalmi élethez, ezért szívesen támogatjuk” nyilatkozta Friedrich Lixl, a Pappas Auto ügyvezető igazgatója.
Külön elismerés és köszönet illeti a Pappas Auto Magyarország Kft.-t, amely negyedik alkalommal biztosítja személygépkocsi felajánlásával a közönségszavazás népszerűségét.
Átadásra került a Prima Primissima Alapítvány
2008. évi autónyereménye
Ünnepélyes gépkocsi-átadási esemény keretében vehette át a Prima Primissima Alapítvány 2008. évi autósorsolásának díját a szerencsés nyertes: a Pappas Auto Magyarország Kft. felajánlásával, a közönségdíjra szavazók között egy Mercedes-Benz A-osztályú személygépkocsit sorsoltak ki a szervezők. Az autót Dr. Takács Ildikó és Dr. Lovassy Tamás, a Prima Primissima Alapítvány Kuratóriumának tagjai, valamint Jász Iván, a Pappas Auto Magyarország Kft. Mercedes-Benz személygépkocsi értékesítési vezetője adta át.

2009. január 28-án délelőtt 11 órakor a Pappas Auto Magyarország Kft. XI. kerületi központjában vehette át vadonatúj Mercedesét a sorsolás szerencsés nyertese, egy 26 éves orosházi fiatalember. A sorsolás 2008. december 2.-án közjegyző jelenlétében történt. A Művészetek Palotájában 2008. december 5.-én a Prima Primissima Gálaesten, a nyertes a szimbolikus kulcsot vehette át. A mai napon a nyertes ténylegesen megkapta a kiválasztott fekete színű, 3 ajtós Mercedes-Benz A-osztályú személygépkocsit, s kigördült vele az átadó szalonból.
A nyereményt a Pappas Auto Magyarország Kft. ajánlotta fel: az autó azok között került kisorsolásra, akik a 2008-as Prima Primissima Díj Közönségdíjasára telefonon, SMS-ben és interneten, illetve a WestEnd City Centerben és a Művészetek Palotájáben elhelyezett szavazódobozban szavaztak. Az Alapítvány a 2009-es évre is tervez egy hasonló értékű felajánlást.
A három éve tartó sikeres együttműködés után a Pappas Auto Magyarország Kft. a 2008-as évben is teljes mellszélességgel kötelezte el magát a Prima Primissima támogatása mellett. Magyarországon tevékenykedő vállalatként a társadalmi felelősségvállalást, ezen belül is mind a sport, mind a kultúra támogatását kiemelt feladatunkként kezelik.
A legjobbak legjobbjainak támogatása Magyarországon összecseng a Pappas Auto jelmondatával is: „Klasszisokkal vezet.” A kiemelkedő teljesítmények és az azokat életre hívó személyiségek elismerése nem csupán egy díj: az értékteremtés, a magyar tehetségek világszerte történő elismerésének támogatása fontos törekvés kell legyen minden, Magyarországon aktív vállalat számára. A Pappas Auto minden olyan rendezvényt, eseményt szívügyének tekint, amely Magyarország és az itt élő emberek javát, kulturális fejlődését, illetve az értékteremtést szolgálja.
A Prima Primissima olyan kategóriákban nyújtja át a legjobbak közül is a legjobbaknak járó díjakat, amelyek kiemelkedő jelentőségűek a társadalom számára. Ennek a nemes eszmének a fényét emeli a Pappas Auto egy Mercedes-Benz A-osztállyal, amelyet szavazó néző között sorsoltak ki.

Nem véletlen, hogy választásunk éppen erre a modellre esett: az A-osztály azt a kategóriát képviseli, mely hamarosan a Kecskeméten a Daimler AG részéről felépítésre kerülő autógyárban kerül szalagra, várhatóan 2012-től. A legkisebb, mégis ideális családi autóként is már bizonyított A osztály esetében is, mint minden Mercedes-Benz modellnél kiemelt hangsúlyt kap a biztonság, valamint a legújabb technikai innovációk alkalmazása. Az A-osztály idén modellfrissített modelljének felajánlásával a Pappas Autó Magyarország Kft. szeretné felhívni az emberek figyelmét arra, hogy – még a jelenlegi válságos helyzetben is – érdemes kitartóan küzdeni, dolgozni egy vágyott cél eléréséért.

MEGRENDEZTÉK A 2008. ÉVI
PRIMA PRIMISSIMA DÍJÁTADÓ GÁLAESTET
Ebben az évben immáron hatodik alkalommal került megrendezésre a Prima Primissima Díjátadó Gálaest, amelyet ez alkalommal is csúszatott élőadás keretében közvetített a Magyar Televízió. A Magyar Vállalkozók Napja alkalmából tartott rendezvénysorozat idén is tovább gazdagodott, s elmondható, hogy mostanra komoly társadalmi rangot és tekintélyt vívott ki magának.
Mindenekelőtt a fiatal tehetségek elismerésére létrehozott Junior Príma Díj rendszere fejlődött jelentősen: már kilenc kategóriában ismerték el a fiatal szaktekintélyeket. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy 2008-ban újabb társalapítók csatlakoztak az MFB („magyar tudomány” kategória), MKB („magyar sport”) és a Vodafone („magyar oktatás és köznevelés”) alkotta tavalyi hármashoz. Peter Munk kanadai üzletember a „magyar képzőművészet”, Erwin Schaeffer magyar származású amerikai üzletember a „magyar irodalom”, Nathaniel Rothschild angol üzletember a „magyar színház- és filmművészet” kategória társalapítását vállalták fel. Ugyancsak társalapítóként lépett be az ERSTE Bank („magyar sajtó”), az MVM Zrt. („magyar zeneművészet”), továbbá a TriGranit Fejlesztési Zrt. („magyar építészet és építőművészet”). Mint ismeretes, a Junior Príma Díjak a szakmai zsűrik döntései alapján kerülnek odaítélésre, s a kiemelkedő eredményeket felmutató fiatal tehetségek elismerő oklevelet, egy kisméretű Ajkai Kristály Kincsem-szobrot, valamint €7.000,- ról kiállított csekket kapnak.
A Gálaestet megelőzően tizennyolc Megyei (területi) Príma-Díj átadóra is sor került. Minden megyében három-három, a helyi közösség által elismert kiemelkedő személyiséget, vagy jogi személyt részesített elismerésében a VOSZ megyei szervezete, rangos program és nívós műsor kíséretében. A megyei díjátadó rendezvények fontos helyi eseményekké fejlődtek, amelyek keretében a megyei vállalkozók és vállalkozások a helyi szellemi élet, a kultúra, a tudomány, az oktatás, a köznevelés és a sportélet kimagasló képviselőit, elismert szereplőit részesítették elismerésükben. Mára elmondható, hogy ezek a megyei rendezvények szerves részeivé váltak a nemzeti tőke részéről megnyilvánuló, és egyre erőteljesebben kibontakozó mecenatúrának, amellyel a vállalkozói társadalom a szellemi élet támogatásával is hozzá kíván járulni az ország gazdasági-társadalmi felemelkedéséhez.
A ma este díjazott „primisszimák” és „prímák” a Prima Primissima Alapítvány Alapító Okiratában meghatározott eljárás szerint kerültek megválasztásra. Az Alapító, a VOSZ kibővített Elnökségének tagjai, a Társadalmi Tanácsadó testület tagjai, a Prima Primssima Alapítvány kuratóriumának tagjai, továbbá a szakmai- és érdekképviseleti szervezetek, valamint a korábbi évek „primisszimái” jelölhettek. A beérkezett jelölésekből a Társadalmi Tanácsadó Testület és a Kuratórium együttes ülésén, titkos szavazással választotta meg a tárgyévi „prímákat”: kategóriánként hármat. A „prímák” sorából mind a 10 kategóriában egy-egy „primisszimát választottak titkos szavazással a VOSZ kibővített Elnökségének és a Kuratóriumnak a tagjai. A „primisszimák” megkapják a díjról szóló tanúsítványt, és az €50.000,- pénzbeli elismerést, a „prímák” pedig oklevelet és €10.000,- t. Az este folyamán átadták – a „Primisszima”-díjakhoz hasonlóan – szintén €50.000,- értékű Közönség-díjat is, amelynek nyertese a harminc „príma” közül a közönség szavazatai alapján került ki. A harminc „Príma”-díj szakmai díj, a „Primissima”-díj szimpátia díj.
A 2007-ben 5 éves Prima Primissima Gálaest egyik különlegessége volt az évforduló alakmából átadott öt Jubileumi „Primsszima”-díj; az idei évben is született egy kivételes elismerés, amely nem más, mint a Prima Primissima Különdíja. A Díj szellemiségének és értékálló üzenetének közvetítését a kezdetektől a Magyar Televízió vállalta fel, munkatársai segítségével az Alapítvány eszméje a lakosság mind nagyobb részéhez juthatott el. A Prima Primissima Díj társadalomformáló ereje és kialakult presztízse az Alapítvány és a Televízió közös, állhatatos munkájának eredménye és ezen erőfeszítést kívánja megköszönni az Alapító és a Kuratórium. A Televízió vezetői ígéretet tettek rá, hogy a díjjal járó pénzösszeggel továbbra is támogatják a műhelymunkát és e munka irányítóit, szellemi vezéreit, továbbá az idős TV-s személyiségeket.
A „primisszimák” a tanúsítvány és a pénzbeli elismerés mellett megkapják a Zsolnay Porcelánmanufaktúra által készített Kincsem-szobrot, Schrammel Imre Kossuth- és „Primisszima”-díjas szobrászművész gyönyörű művét, míg a Közönség-díjas az Ajka Kristály páratlan alkotását tudhatja magáénak.
Fontos kiemelni, hogy Demján Sándor üzletember amellett, hogy 2003-ban úgy döntött, hogy három milliárd forintot áldoz magánvagyonából a Prima Primissima Alapítványra, tízezer diákot is támogat a Díjakra szánt összeg többszörösével.
A tavalyi évek sikeres együttműködése alapján a Pappas Auto Magyarország Kft. az idén is a támogatóink között van. A Közönség-díjjal kapcsolatban szavazók közül került kisorsolásra az a szerencsés személy, aki egy Mercedes Benz A-osztályú személygépkocsival térhetett haza a Pappas Auto Magyarország Kft. jóvoltából.
2008-ban támogatóink voltak:



Köszönjük segítségüket!
A PRIMA PRIMISSIMA DÍJ 2008. ÉVI NYERTESEI,
KATEGÓRIÁNKÉNT, DÍJANKÉNT
I. Magyar irodalom
Primissima Díj nyertese: Csoóri Sándor
Prima Díj nyertese: Rakovszky Zsuzsa
Prima Díj nyertese: Réz Pál
II. Magyar színház- és filmművészet
Primissima Díj nyertese: Markó Iván
Prima Díj nyertese: Halász Judit
Prima Díj nyertese: Makk Károly
III. Magyar képzőművészet
Primissima Díj nyertese: Keleti Éva
Prima Díj nyertese: Gross Arnold
Prima Díj nyertese: Gyémánt László
IV. Magyar tudomány
Primissima Díj nyertese: Pusztay János
Prima Díj nyertese: Freund Tamás
Prima Díj nyertese: Kásler Miklós
V. Magyar oktatás és köznevelés
Primissima Díj nyertese: Korzenszky Richárd
Prima Díj nyertese: Budapesti Városvédő Egyesület
Prima Díj nyertese: Komoróczy Géza
VI. Magyar építészet és építőművészet
Primissima Díj nyertese: Novák István
Prima Díj nyertese: Callmeyer Ferenc
Prima Díj nyertese: Török Ferenc
VII. Magyar sajtó
Primissima Díj nyertese: Szegő András
Prima Díj nyertese: Bojtár B. Endre
Prima Díj nyertese: Cselényi László
VIII. Magyar népművészet és közművelődés
Primissima Díj nyertese: Muzsikás Együttes
Prima Díj nyertese: Kemény Henrik
Prima Díj nyertese: Óbudai Népzenei Iskola
IX. Magyar zeneművészet
Primissima Díj nyertese: Koncz Zsusza
Prima Díj nyertese: Melis György
Prima Díj nyertese: Szokolay Sándor
X. Magyarsport
Primissima Díj nyertese: MKB Veszprém Kézilabda Club
Prima Díj nyertese: Gyarmati Dezső
Prima Díj nyertese: Polgár Judit
Közönség Díj: Halász Judit
Különdíj: Magyar Televízió Zrt.
Junior Prima díj az Erste támogatásával
Budapest, 2008. november 20. – Első alkalommal adták át Magyar Sajtó kategóriában a Junior Prima díjat, melynek társalapítója az Erste Bank Hungary Nyrt. A Juhász Judit, Rangos Katalin és Vágó István által alkotott zsűri tíz fiatal, 30 év alatti újságírót részesített szakmai elismerésben és anyagi támogatásban.
A Demján Sándor által alapított Prima Primissima Díj egyik tavalyi újdonsága volt, hogy a tehetséges fiatalokat is elismerésben részesítették. A Junior Prima Díjakat 2007-ben három kategóriában (tudomány, sport és oktatás) adták át. A Prima Primissima Alapítvány kezdeményezésére idén újabb kategóriákat – sajtó, képzőművészet, színház- és filmművészet, irodalom, építészet- és építőművészet – hívott életre a Prima Primissima Alapítvány kuratóriuma.
Papp Edit, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója a díj átadását követően elmondta: a pénzintézet azért csatlakozott társalapítóként a sajtó kategóriához, mert „a jelenlegi válságos helyzetben megnőtt a hírvivők felelőssége. Az újságíróké, akik nap, mint nap tálalják a híreket, magyarázatokkal segítik az olvasókat abban, hogy eligazodjanak a rájuk zúduló információ-özönben. Nekik nemcsak alapos szakmai tudásra és a munka iránti elkötelezettségre, de szellemi és anyagi függetlenségre is szükségük van ahhoz, hogy a hírfogyasztók mindig hiteles, tárgyilagos és szakszerű tájékoztatást kapjanak”.
A Magyar Sajtó kategóriában idén tíz 30 év alatti fiatal újságírónak ítélte oda a zsűri a fejenként 7 ezer euróval járó elismerést: Gasztonyi Dóra (MTI), Iványi Balázs (Heti Válasz), Kiss Roland (Világgazdaság), Morvai Noémi (Duna TV), Szántó Dávid (MTV), Szlankó Bálint (Origo), Takács András (Népszabadság), Veiszer Alinda (MTV), Windisch Judit (Kossuth Rádió) és Zalán Eszter (Népszabadság).
Budapest, 2008. november 20.
Befektetés a jövőbe
Tíz fiatal sportoló vehette át a Junior Prima díjakat a Magyar Sport kategóriában Erdei Tamástól, az MKB Bank elnök-vezérigazgatójától. Az idén második alkalommal kiosztott elismerés tökéletesen illeszkedik Magyarország egyik legelkötelezettebb csapatsport-szponzorának értékrendjébe.
Görbicz Anita (kézilabda), Gyurta Dániel (úszás), Iváncsik Tamás (kézilabda), Kiss Tamás (kenu), Kisteleki Dóra (vízilabda), Kovács Csaba (jégkorong), Kozák Danuta (kajak), Szabó Gabriella (kajak), Varga Dániel (vízilabda) és Varga Dénes (vízilabda) – a szakmai zsűri döntése alapján ez a tíz ifjú sportoló vehette át Junior Prima díjat a Magyar Sport kategóriában, valamint az elismeréssel járó, egyenként 7 000 eurós pénzjutalmat a Kincsem Parkban november 6-án megrendezett ünnepségen.
„Tavaly csatlakoztunk a civil, a gazdasági, és a vállalkozói szféra közös társadalmi felelősségvállalásának egyik példamutató megnyilvánulásához, a Prima Primissimához, és mindez összhangban van mindazzal, amit bankunk évek óta maga is képvisel” – mondta a díjakat átadó Erdei Tamás, az MKB Bank elnök-vezérigazgatója. Társalapítóként a bank Junior Prima sport kategóriáját támogatja, amelyben a magyar sportélet azon jeles képviselőit lehet jelölni a díjra, akik még nem töltötték be a 26. életévüket.
„Tisztes utánpótlás-nevelés nélkül a sportban sem érhetők el jelentős sikerek. Ahol nincsenek tehetséges fiatalok, akik időben átveszik a stafétát, készülnek a felelősségre és a feladatra, ott a siker csak pillanatokra szól. Ez így működik az élet minden területén, nemcsak a sportban, hanem a gazdaságban, a kultúrában is” – hangsúlyozta Erdei Tamás.
Épp ezért fordít kiemelt figyelmet a tehetséges, de hátrányos szociális helyzetű gyermekek és fiatalok felkarolására az MKB Bank, immár tizenegy éve együttműködve a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálattal. Ezt a törekvést a minap a Good CSR 2008 program Stratégiai Civil Együttműködés elnevezésű díjával honorálták.
A sport támogatása elválaszthatatlan része, velejárója az egészséges életmódra nevelésnek, különösen mai, környezeti ártalmakkal terhelt világunkban. „Talán ez az egyik legkedvesebb invesztíciónk: befektetés a jövőbe” – fogalmazott Erdei Tamás.
Elkötelezett csapatsport-szponzorként a bankot alapvetően a siker, az eredményesség és a minőség vezérli a támogatottak megválasztásánál. Az 1996 óta szponzorált Magyar Kajak-Kenu Szövetség sportolói által begyűjtött 326 érem, az MKB Veszprém magyar bajnoki címei és KEK győzelme, vagy az MKB Euroleasing Sopron magyar bajnoki és magyar kupagyőzelmei önmagukért beszélnek.
Budapest, 2008. november 6.
Első alkalommal kerülnek átadásra a Junior Príma Díj
képzőművészet kategóriájának díjai
A Művészetek Palotájában ünnepélyes keretek között a mai napon átadásra kerültek a 2007-ben létrehozott Junior Príma Díj magyar képzőművészet kategóriájának díjai. Az idén először kiosztott, 7000 euróval járó elismeréseket a Prima díjas Féner Tamás fotóművész, a Prima Primissima díjas Schrammel Imre, Munkácsy- és Kossuth-díjas keramikus és a Prima díjas Sváby Lajos, Munkácsy- és Kossuth-díjas festőművész nyújtotta át a 10 díjazottnak.
A Junior Príma Díj tavalyi létrehozása igazi újdonságot jelentett azzal, hogy megteremtette a fiatal, ígéretes tehetségek méltó elismerésének lehetőségét. Olyan hagyományokat követ, olyan intézményt hozott létre, amelyre az egész társadalom megbecsüléssel tekint. Különös fontosságot tulajdonít az élet minden területén a fiataloknak, a fiatal tehetségeknek. Az ő kitartásukkal, lelkesedésükkel és elkötelezettségükkel olyan értékek létrehozására képesek, amelyek gazdagítják utódainkra hagyott kulturális örökségünket.
„S hogy miért a magyar képzőművészet kategóriát választottam? Nos, gondolom sokan hozzám hasonló emlékekkel, élményekkel kezdték ismerkedésüket a képzőművészettel. A kezdeti kíváncsiság után az értő figyelem és esztétikai élmény határozta meg kapcsolatomat. Ma már értem és érzem, hogy mivel gazdagodtam én és szűkebb, valamint tágabb környezetem a képzőművészet által. Csodálom azokat a művészeket, akik a bennünk megfogalmazódó gondolatokat, érzéseket képesek alkotásokba önteni. Megérintenek, elvarázsolnak, magukkal ragadnak. El sem tudom képzelni az életemet nélkülük.” – hangsúlyozta a nyerteseknek küldött üzenetében Peter Munk, a Barrick Gold Corporation elnöke, a Junior Príma Díj képzőművészet kategóriájának társalapítója.
A szakmai szervezetek és felsőoktatási intézmények 27 fiatalt javasoltak a Díjra. A Féner Tamás, Schrammel Imre és Sváby Lajos összetételű zsűri közülük választotta ki a 10 díjazottat.
A Junior Príma Díj képzőművészet kategória 2008-as díjait Bácsi Róbert László fotóriporter, Kerezsi Nemere szobrászművész, Komlovszky-Szvet Tamás szobrászművész, Kovalovszky Dániel fotóriporter,Mécs Miklós Pál médiaművész, Majoros Áron Zsolt szobrászművész, Rabóczky Judit Rita szobrászművész, Rácz Márta médiaművész, Soós Nóra festőművész és Szűcs Levente festőművész vette át.
2008. november 3.
Junior Prima Díj 2008 - Magyar Képzőművészet Kategória
Első alkalommal kerülnek átadásra a Junior Príma Díj
színház- és filmművészet kategóriájának díjai
Az Operaházban ünnepélyes keretek között a mai napon átadásra kerültek a 2007-ben létrehozott Junior Príma Díj magyar színház- és filmművészet kategóriájának díjai. Az idén először kiosztott, 7000 euróval járó elismeréseket a Jubileumi Prima Primissima díjas Szabó István, Oscar-díjas filmrendező, a Prima Primissima díjas Lukács Sándor színművész és Kovács János, az Operaház első karmestere nyújtotta át a 10 díjazottnak.
A Junior Príma Díj tavalyi létrehozása igazi újdonságot jelentett azzal, hogy megteremtette a fiatal, ígéretes tehetségek méltó elismerésének lehetőségét. Olyan hagyományokat követ, olyan intézményt hozott létre, amelyre az egész társadalom megbecsüléssel tekint. Különös fontosságot tulajdonít az élet minden területén a fiataloknak, a fiatal tehetségeknek. Az ő kitartásukkal, lelkesedésükkel és elkötelezettségükkel olyan értékek létrehozására képesek, amelyek gazdagítják utódainkra hagyott kulturális örökségünket.
„Olyan élményeket, katarzisokat köszönhetek e két művészeti ágnak, amelyek meghatározókká váltak az életem során. Meggyőződésem, hogy életünk és gondolataink képi és színpadi megálmodása és megjelenítése olyan különleges képességeket kíván, amely csak kevesek sajátja. Különösen nagyra értékelem azt a teljesítményt, amely már pályakezdőként is megmutatkozik” – hangsúlyozta a nyerteseknek küldött üzenetében Nathanial Rothschild, a JNR Limited elnöke, a Junior Príma Díj színház- és filmművészet kategóriájának társalapítója.
A szakmai szervezetek és felsőoktatási intézmények 23 fiatalt javasoltak a Díjra. A Szabó István vezette zsűri (Lukács Sándor, Nagy-Kálózy Eszter, Eperjes Károly) közülük választotta ki a 10 díjazottat.
A Junior Príma Díj színház- és filmművészet kategória 2008-as díjait Érdi Tamás zongoraművész, Farkas Tamás világosító, Gulyás Attila színművész, Hámori Gabriella színművész, Jordán Adél színművész, Keresztes Tamás színművész, Oláh Zoltán balettművész, Pálmai Anna színművész, Tornyi Ildikó színművész, Varju Kálmán színművész vette át.
Junior Prima Díj 2008 - Magyar Színház- és Filmművészet Kategória
Átadták a Junior Prima „Magyar Tudomány” kategória díjait
Fiatal tudósokat tüntett ki az MFB
A Magyar Fejlesztési Bank különleges gálaestet tartott a győzteseknek
A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. a Budapesti Corvinus Egyetem „60 éves a Közgáz” Jubileumi Tudományos Eseménysorozatának keretében gálaestet szervezett a Junior Prima Díj „Magyar Tudomány” kategória idei nyerteseinek tiszteletére. Az immáron második alkalommal odaítélt díjakat Eric S. Maskin Nobel-díjas közgazdász és Dr. Erős János, a Bank vezérigazgatója adta át. A vezérigazgató kiemelte, a Magyar Fejlesztési Bank azért vállalt szerepet a Junior Prima Díj alapításában, mert szeretne hatékonyan részt venni az értékek megbecsülésében, a kutatás és a gyakorlat közötti kapcsolat kibővítésében, a magyar gazdaság felzárkózását meghatározó ismereti háttér javításában, a kiemelkedő tehetségek támogatásában. A Magyar Nemzeti Galériában megrendezett eseményen jelen voltak a hazai tudományos élet neves személyiségei, az Akadémia, a tudományegyetemek és kutatóintézetek kiválóságai.
A Junior Prima „Magyar Tudomány” kategória Díjat 2008-ban Dr. Bánóczi Zoltán szerves kémikus, Dr. Halász Júlia biológus, Dr. Katz Sándor fizikus, Kocsis Bence fizikus, Lajos Veronika etnográfus, Dr. Lazáry Áron kutató orvos, Ludányi Anikó biológus, Máthé András matematikus, Dr. Tapaszto Levente fizikus és Dr. Varga-Szemes Ákos orvos vehette át.
A Prima Primissima Alapítvány kezdeményezésére tavaly létrehozták a Junior Prima díjat, amely a tavalyi háromról kilenc kategóriára bővült. Valamennyi kategóriában a november 25-i gála előtt átadják a díjakat. A sort a „Magyar Tudomány” kategória ünnepi díjátadása nyitotta. Különlegessége, hogy az átadásra a közgazdaságtudomány egyik fellegvárának gálaestjén került sor.
Az idén második alkalommal ítélték oda a Junior Prima „Magyar Tudomány” kategória díjait, amelynek gondozását 2007-ben a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. társalapítóként vállalta. Összesen hét tudományterület fiatal tudósai vehették át pénteken este a magas erkölcsi elismerést kifejező díjat és a vele járó pénzjutalmat. Az ünnepélyes díjátadásra a Magyar Nemzeti Galériában tartott gálaesten került sor, amelyet a Budapesti Corvinus Egyetem „60 éves a Közgáz” Jubileumi Tudományos Eseménysorozat keretében szerveztek. A hazai tudományos élet neves személyiségeinek, a tudományegyetemek és kutatóintézetek kiválóságainak jelenlétében a díjakat Eric S. Maskin Nobel-díjas közgazdász, valamint Dr. Erős János, a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatója adta át.
A Junior Prima Magyar Tudomány kategória díja a fiatal tudósok számára az eddig elért szakmai sikerek mellett talán az első nagyon komoly nyilvános társadalmi elismerést jelenti. Felkért ajánlóként ebben az évben az egyes tudományterületek szaktekintélyei, akadémikusok, professzorok összesen 23 fiatal elismerésére tettek javaslatot. Közülük választották ki azt a tíz tudós kutatót, akik fiatal életkoruk ellenére nemzetközi szinten is magasan jegyzett tudományos kutatási eredményekkel, publikációkkal büszkélkedhetnek. Az erős mezőnyben végül a publikációk, előadások, hivatkozások számán túl, a kutatott területen elért tudományos nóvumok alapján dőlt el a díjak sorsa.
A díjazottakkal a http://www.mfb.hu honlapon ismerkedhetnek meg.
Junior Prima Díj 2008 - Magyar Tudomány Kategória
2008. október 7.
Első alkalommal kerülnek átadásra a Junior Príma Díj
építészet és építőművészet kategóriájának díjai
Az Építészet Világnapja rendezvénysorozathoz kapcsolódóan átadásra kerültek a 2007-ben létrehozott Junior Príma Díj Magyar Építészet és Építőművészet kategóriájának díjai. Az idén először kiosztott, 7000 euróval járó elismeréseket Mark Gurney, a TriGranit Fejlesztési Zrt. építészeti igazgatója nyújtotta át a 10 díjazottnak.
A Junior Príma Díj tavalyi létrehozása igazi újdonságot jelentett azzal, hogy megteremtette a fiatal, ígéretes tehetségek méltó elismerésének lehetőségét. Olyan hagyományokat követ, olyan intézményt hozott létre, amelyre az egész társadalom megbecsüléssel tekint. Valamennyiünk felelőssége, hogy esélyt teremtsünk a junioroknak, lehetőséget kínáljunk számukra szeniorrá válásukhoz. Ez olyan kihívás és lehetőség egyben, amelyben a TriGranit Zrt. részt kíván vállalni.
„Ennek megfelelően örömmel és büszkeséggel csatlakoztunk a Prima Primissima Alapítványhoz a Junior Príma Díj társalapítójaként, ahol a Magyar Építészet - Építőművészet kategória támogatása mellett döntöttünk. Mindennapi munkánk során tapasztaljuk, hogy milyen fontos természetes és épített környezetünk tervszerű és felelős kialakítása, fejlesztése. Felelősséggel tartozunk a jelen és a jövő generációjáért. Természetes tehát, hogy támogassuk szakmai fejlődésüket, hozzájáruljunk a tehetséges fiatalok pályájának sikeréhez. A ma építészei a jövő lakókörnyezetének meghatározói, kialakítói” – hangsúlyozta Kibédi Varga Lóránt, a TriGranit Zrt. vezérigazgatója.
Az építészképzéssel foglalkozó felsőoktatási intézmények, szakmai szervezetek 21 fiatalt javasoltak a Díjra. A Mark Gurney vezette zsűri (Finta József építész, Zobóki Gábor építész, Bojár Iván András szakújságíró, Eltér István elnök, Magyar Építész Kamara) közülük választotta ki a 10 díjazottat.
A Junior Príma Díj építészet-építőművészet kategória 2008-as díjait Bóta Katalin építészmérnök-hallgató, Bujdosó Attila építészmérnök, Deigner Ágnes építészmérnök-gyakornok, Domokos Attila építész-tervezőművész, Dréher Zsófia építészmérnök, Éltető Zsófia építészmérnök, Nagy Julianna Mária építész-tervezőművész, Paál Zsófia Éva építészmérnök, Szatori Dóra építész, és Sztranyák Gergely építész-tervezőművész, DLA hallgató vette át.
A TriGranit Európa harmadik legnagyobb ingatlanbefektetési, -fejlesztési és -üzemeltetési vállalata, amely Közép-Kelet-Európa 11 országában van jelen. A TriGranit Fejlesztési Zrt. összesen 2 milliárd euró értékben fejlesztett projekteket és további 8,5 milliárd euró - többnyire vegyes hasznosítású - fejlesztés megvalósítását tervezi az elkövetkező években.
MEGVÁLASZTOTTÁK A 2008-AS ÉV „PRÍMÁIT”
A Prima Primissima Alapítvány Kuratóriuma, valamint az Alapítvány mellett működő Társadalmi Tanácsadó Testület a Magyar Tudományos Akadémia Elnöki tanácstermében megtartott együttes ülésén megválasztotta a Prima Primissima Díj 2008. évi „prímáit”. A díjak ünnepélyes átadására 2008. december 5-én (pénteken), a Magyar Vállalkozók Napja rendezvénysorozata keretében ezúttal már hatodszor kerül sor, a Művészetek Palotájában. A Gálaest eseményeit, s az ez alkalomból megrendezésre kerülő színvonalas műsort a Magyar Televízió I. csatornája ebben az esztendőben is csúsztatott élő adásban közvetíti.
A Prima Primissima Díjra az Alapító Okiratban meghatározott természetes és jogi személyek jelölhetnek. Jelölési joggal rendelkeznek: az Alapító, a VOSZ kibővített Elnökségének tagjai, a Társadalmi Tanácsadó Testület tagjai, a Prima Primissima Alapítvány Kuratóriumának tagjai, a szakmai- és érdekképviseleti szervezetek, a korábbi „primisszimák” valamint Társalapítók és a támogatók. A jelölésre jogosultak írásbeli felkérést kapnak a jelöltállításra. A beérkezett jelölésekből a Társadalmi Tanácsadó Testület és a Kuratórium tagjai, együttes ülés keretében a jelöltek közül kategóriánként három-három „prímát” választanak titkos szavazással. A „prímák” közül mind a tíz kategóriában egy-egy „primisszima” kerül megválasztásra a VOSZ kibővített elnöksége és a kuratórium által a Magyar Vállalkozók Napja eseménysorozata keretében tartandó Prima Primissima Díjátadó Gálaest napján, 2008. december 5.-én.
A Demján Sándor üzletember és a VOSZ Elnöksége által alapított díj ez alkalommal is tíz kategóriában kerül átadásra. A most kategóriánként kialakult három-három „príma” közül minden egyes kategóriában egy „primisszimát” választanak titkos szavazással a Gálaest napján. A „prímák” 10 ezer euró, míg a „primisszimák” 50 ezer euró díjazásban részesülnek, s megkapják a Zsolnay Porcelánmanufaktúra csodálatos eozin „Kincsem-szobrát” is, melyet Schrammel Imre, Prima Primissima és Kossuth-díjas keramikusművész tervezett. A jelöltek bemutatását és tevékenységeik megismertetését szolgáló csaknem negyedéves időszakban idén is lehet majd szavazni a közönség-díjat elnyerő „prímára”.
Ebben az esztendőben is lesz Közönség-díj. A „prímákra” idén októbertől telefonon, interneten a http://www.primaprimissima.hu/-n vagy SMS-ben lehet majd voksolni, s a legtöbb szavazatot kapott jelölt részesül majd a Közönség-díjban, illetőleg az azzal járó 50 ezer eurós pénzdíjazásban, melyet Dr. Csányi Sándor a magánvagyonából ajánlott fel. A szavazók között kerül majd kisorsolásra az a szerencsés személy, aki egy Mercedes Benz személygépkocsival térhet haza a Pappas Auto Magyarország Kft. jóvoltából.
A 2008. évi Prima Primissima Díj tartalmaz néhány változást is. A Társadalmi Tanácsadó Testület szokásos évi rotációja keretében Chikán Attila, Elek István és Szokolay Sándor kiváltak a testületből, és az Alapító a helyükre Kocsis Zoltán zongoraművészt, 2007. évi „jubileumi „primisszimát”, valamint Dr. Mészáros Tamást, a Budapesti Corvinus Egyetem rektorát kérte fel.
A Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának tagjai:
Dr. Csányi Sándor, elnök
Dr. Dávid Ferenc, alelnök
Dr. Lovassy Tamás, főtitkár
Dr. Czeglédi László
Dr. Hanák András
Szőnye József
Dr. Takács Ildikó
Zwack Péter
TTT tagok 2008-ban:
|
Bálint András |
színművész, a Radnóti Színház igazgatója |
|
Csete György |
építész |
|
Gazsó Ferenc |
egyetemi tanár |
|
Granasztói György |
történész |
|
Jókai Anna |
író |
|
Kocsis Zoltán |
zongoraművész |
|
Kozma Imre |
az MMSZ elnöke |
|
Dr. Mészáros Tamás |
Budapesti Corvinus Egyetem rektora |
|
Dr. Sárközy Tamás |
egyetemi tanár |
|
Schwajda György |
író, rendező |
|
Sváby Lajos |
festőművész |
|
Szabó István |
filmrendező |
|
Szinetár Miklós |
rendező |
|
Vince Mátyás |
újságíró, az MTI Zrt. elnöke |
|
Vizi E. Szilveszter |
akadémikus, az MTA volt elnöke |
A Társadalmi Tanácsadó Testület tagjait határozatlan időre az Alapító jelöli ki.
A 2008. évi „prímák” névsora kategóriákra bontottan a következő:
Magyar irodalom
Csoóri Sándor, költő, író
Rakovszky Zsuzsa, költő
Réz Pál, irodalomtörténész, műfordító
Magyar színház- és filmművészet
Halász Judit, színművész
Makk Károly, filmrendező
Markó Iván, táncművész, koreográfus
Magyar képzőművészet
Gross Arnold, festőművész, grafikus
Gyémánt László, festőművész
Keleti Éva, fotóművész
Magyar tudomány
Freund Tamás, akadémikus, neurobiológus
Kásler Miklós, orvos, sebész, onkológus
Pusztay János, nyelvész
Magyar oktatás és köznevelés
Budapesti Városvédő Egyesület
Komoróczy Géza, történész, egyetemi tanár
Korzenszky Richárd, Tihanyi Bencés Apátság házfőnöke
Magyar építészet és építőművészet
Callmeyer Ferenc, építész
Novák István, építész
Török Ferenc, építész
Magyar sajtó
Bojtár B. Endre, a Magyar Narancs főszerkesztője
Cselényi László, szerkesztő-rendező, a Duna Televízió elnöke
Szegő András, újságíró
Magyar népművészet és közművelődés
Kemény Henrik, bábművész
Muzsikás Együttes
Óbudai Népzeneiskola
Magyar zeneművészet
Koncz Zsuzsa, előadóművész
Melis György, operaénekes
Szokolay Sándor, zeneszerző
Magyar sport
Gyarmati Dezső, vízilabdázó, a Nemzet Sportolója
MKB Veszprém Kézilabda Club
Polgár Judit, sakknagymester
A Prima Primissima egyik tavalyi újdonsága volt a Junior Prima Díj bevezetése, amelyet az a felismerés hívott életre, hogy hazánkban a kultúra és tudomány fejlesztése intézményesen nem megoldott. Ezért a vállalkozói szférának, a nemzeti tőkének mind nagyobb szerepet kell ebben játszania. Különösen fontos a tehetséges fiatalok támogatása, eredményeik megbecsülése, hisz ez a jövőbe való igaz befektetést jelképezi.
A díj megalapítását az tette lehetővé, hogy Demján Sándor mellé tavaly felsorakoztak olyan Társalapítók, mint Erős János, az MFB Rt. vezérigazgatója (Magyar tudomány kategória), Erdei Tamás, az MKB Bank elnök-vezérigazgatója (Magyar sport kategória) és dr. Beck György, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója (Magyar oktatás és köznevelés kategória), akik anyagi támogatásukkal segítették az új kategória létrejöttét.
Idén csatlakozik Társalapítóként a TriGranit Fejlesztési Zrt. (Magyar építészet és építőművészet kategória), a cég képviseletében Varga Kibédi Lóránt vezérigazgató a mai nap írta alá ünnepélyesen a társalapítói szerződést.
Peter Munk úr, Nathanial Rothschild úr, valamint Schaeffer Erwin úr szintén Társalapítóként csatlakozik a Prima Primissima Alapítványhoz. Munk úr a Magyar képzőművészet, Rothschild úr a Magyar színház- és filmművészet, Schaeffer úr a Magyar irodalom kategória Társalapítója lesz.
Adja adója 1%-kát
a Prima Primissima Alapítványnak
Javasoljuk, hogy a személyi jövedelemadó fizetésére kötelezettek a rendelkezésre álló 1%-os keretük civil szervezetek részére fordítható részét ajánlják fel a Prima Primissima Alapítvány javára.
A 2007. évi jubileumi Prima Primissima Díjátadó Gálaesten Demján Sándor úr bejelentette, hogy kezdeményezi a személyi jövedelemadó 1%-os részének a Prima Primissima Alapítvány javára történő felajánlását.
Az egyre jelentősebb nemzeti támogatás mellett további lendületet jelentene az alapítványi célok teljesítése szempontjából, ha e kezdeményezéssel sikerülne megszólítani, cselekvésre bírni az adófizetésre kötelezett, ám a személyi jövedelemadójuk második 1%-a felől nem rendelkező állampolgárokat. Ismereteink szerint az szja-fizetők közel 70%-a nem ajánlja fel adója 1%-át egyetlen erre jogosult szervezetnek sem. Célunk ennek a jelentős passzív körnek minél nagyobb részben történő bekapcsolása a magyar szellemiség megőrzésének, a magyar kultúra, tudomány, oktatás és sport segítésének és fejlesztésének folyamatába.
Az Alapítvány a beérkezett felajánlásokat külön számlán tartja majd nyilván, és ebből az alapból támogatná a magyar tudomány, oktatás, kultúra és sport kiválóságait, akik/amelyek kimagasló teljesítményeik mellett fiatal koruk és/vagy szociális (hátrányos) helyzetük miatt szorulnak kiemelt figyelemre és támogatásra.
Az alapból történő támogatás ösztöndíj, díj, díjazás, avagy projekttámogatás formájában valósulhat meg. A pályázati felhívásra beérkezett pályázatokat az Alapítvány Kuratóriuma, a Társadalmi Tanácsadó Testület, a Társalapítók és a kiemelt médiatámogatók együttes ülésen tárgyalják meg, az arra alkalmas pályázatokat felterjesztik az érintett kategóriák „prímáiból” és „primisszimáiból” álló testületekhez, amelyek határoznak a támogatások tekintetében –, s ezt követően kerülhet sor a támogatások folyósítására.
A kezdeményezésben vázolt megoldásnak az előnyei a következőkben foglalhatóak össze:
Az ilyen területek támogatásának fontossága tekintetében nemzeti konszenzus van. Hiteles megoldás, mert az egész folyamatban csak és kizárólag hiteles személyek és testületek vesznek részt. Feltétlen bizalom jellemzi: olyan személyek/szervezetekdöntenek, akikben/amelyekben meg lehet bízni. Átlátható, áttekinthető és ellenőrizhető, mivel minden a nyilvánosság előtt zajlik, hiteles személyek/szervezetek részvételével. Szakmailag hiteles és elfogulatlan, mivel minden egyes döntési fázisban politikától távol álló, szakmájukban élenjáró, társadalmilag hiteles és elfogulatlan személyek/testületek vesznek részt a döntéshozatali folyamatban. Kiszámítható és figyelemmel kísérhető, mert minden pályázati rendszerben, a nyilvánosság előtt és a média részvételével történik. Mindannyiunk érdekeit és javát szolgálja, hiszen ez egy jövőbe történő befektetés. A jövő tehetségeit, a magyar gazdaság versenyképességét, az ország presztízsét erősítő személyeket/kollektívákat támogat. Végül,de nem utolsó sorban okos döntés, mert az 1% jó helyre kerül: hisszük, hogy az 1%-otfelajánlók pénze jobb befektetés e helyen, mintha benn marad az állami költségvetés rendszerében.
A Prima Primissima Alapítvány adószáma: 18180963-2-42 |