PrimaPrimissima PrimaPrimissima PrimaPrimissima
PrimaPrimissima

 

Mercedes Benz

 

Pappas Autó

 

Vállakozók Országos Szövetsége
A Prima Primissima Díj
PrimaPrimissima





Prima Primissima, a díjak díja



Az emberrel szinte egyidős a vágy, hogy kitűnjön a többiek közül, és elismerést kapjon, illetve adjon. Első pillanatban talán furcsának tűnik, de a díjat odaítélni és adni is legalább olyan dicsőség, mint megkapni azt. Elcsépelt fordulat, de mint annyi közhely, bizony igaz, már a görögök, vagy ha közelebbi példára gondolunk, már a rómaiak is díjazták kiválóságaikat, hőseiket. A görögök babérkoszorút nyújtottak át az olimpia bajnokainak, akiknek azért persze maradandóbb emléket is állítottak, hisz szobrukat és márványba vésett nevüket is az utókorra hagyták. A pragmatikus rómaiak, mint annyi mást, a babérkoszorút is átvették a görögöktől, ám általában megtoldották azt egy-egy jókora aranymedállal is, s az ókortól napjainkig oly sok minden változott az emberiség életében, de a díjak, kitüntetések sosem tűntek el.

 

Az elismerés rangját azonban sosem a hatalom, a hivatalosság adta. Egy díj értékét az elfogultság, a pártosság, az érdemtelenek kitüntetése semmissé tehette, és teszi ma is. A világ ma talán legismertebb díjai az Oscar- díj és a Nobel- díj éppen annak köszönheti rendkívül magas szellemi és erkölcsi rangját, hogy mindig törekedtek a döntnökök a pártatlanságra, a függetlenségre. Ezt a közvélemény még akkor is elismerte, elismeri, ha ilyen, vagy olyan okokból olykor nem is sikerült hűségesnek maradni a nemes szándékhoz.

 

Az elmúlt századok során Magyarországon is rengeteg díjat, érdemrendet alapítottak királyok és kormányok, ám ezek közül vajmi keveset őrzött meg az emlékezet. Éppen azért, mert általában a mindenkori hatalom adományozta az elismeréseket, többnyire saját ízlése szerint. Az elmúlt száz évben talán a Baumgartner- díj volt az egyetlen, amelyet egy bőkezű művészet, irodalompártoló polgár alapított, s az ítéletet a minőség, a teljesítmény alapján hozták meg. Nem véletlen, hogy a diktatúra egyik első intézkedése volt a díj megszüntetése. A rendszerváltás után pedig állami díjak és alternatív ellendíjak osztották meg és részben osztják meg ma is a közvéleményt. A különböző színezetű kormányok hiába fogadkoztak, hogy nem politikai rokonszenv alapján osztják az elismeréseket, az ellentábor kétségbe vonja ezt. Nagyon nehéz egy értékválsággal küzdő világban biztos fogódzót nyújtani, olyan díjat alapítani, amelynek hitelességét mindenki elfogadja és elismeri.

 

A Prima Primissima Díj elmúlt hét éves története felcsillantja azt a reményt, hogy igenis, létezik ilyen archimédesi pont. A legfőbb erénye, hogy független a hatalomtól, kormányoktól és a napi pártpolitikától.

 

A Prima Primissima Díjat Demján Sándor a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) támogatásával alapította 2003-ban. Célja a magyar értelmiség eredményeink megőrzése, a hazai tudomány, művészet és kultúra fejlesztésének erősítése. Az alapítványi formában felajánlott és tíz évre szóló több mint két milliárd forintot évente osztják ki a kiemelkedő tevékenységet felmutató nyertesek között. Jelölteket a VOSZ megyei és szekcióelnökei, a társadalmi tanácsadó testület tagjai, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának tagjai, illetve érdekvédelmi, szakmai és civil szervezetek állíthatnak. Jelölhető minden olyan magyar állampolgárságú, magyarországi székhelyű jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező társaság, társadalmi szervezet és alkotó közösség, amely Magyarországon végez kiemelkedő értékű tevékenységet. A Prima Primissima Alapítvány és a társadalmi tanácsadó testület a jelöltek listájáról titkos szavazással választ ki három-három Primát tíz kategóriából: magyar irodalom, magyar színház és filmművészet, magyar képzőművészet, magyar tudomány, magyar oktatás és köznevelés, magyar építészet és építőművészet, magyar sajtó, magyar népművészet és közművelődés, magyar zeneművészet és végül, de nem utolsó sorban magyar sport. Kategóriánként 3-3 Primát választanak meg, akik egyúttal ismét jelöltek is: a Magyar Vállalkozók Napján ugyanis titkos szavazással derül ki a kategóriák Primissimáinak és a Közönség- Primissimájának névsora. A harminc nevet tartalmazó nyilvános listáról a nagyközönség telefonos és internetes szavazással választhatja ki a közönségdíjast.

 

A díjak összege kategóriánként a Primissima díjazottaké ötven ezer euró, a Prima díjasoké tízezer euró. Az alapító nem elégedett meg a rendkívül széles jelölő stábbal, és érvényesülni hagyja a vox populit, vagyis a nép hangját is, ráadásul a szakmai ítészek döntésével egyenértékűnek ismerve el a közönség akaratát, a publikum választottja is a Primissimákhoz hasonlóan ötven ezer euróban részesülnek.

 

Az anyagi elismerés mellé a nemzet kiválóságai Kincsemet, a világ talán legismertebb és legsikeresebb versenylovának porcelánszobrát, Schrammel Imre, Kossuth-díjas keramikus művész alkotását kapják. Apróságnak tűnik, de a Príma Primissima díj szellemiségébe illeszkedik, hogy ezt a nagyszerű művet a Pécsi Zsolnay Porcelángyár, a magyar kerámiaipar patinás műhelye készíti el. Az alapító, Zsolnay Vilmos minden bizonnyal jó eséllyel pályázhatna a Prima Primissima Díjra. A közönség díjasok az Ajka Kristály csillogóan légies Kincsemét vehetik át.

 

Az idei, hetedik ünnepélyes díjátadáson a korábbi Primák közül öten jubileumi Prima Primissima Díjat, s vele negyvenezer eurót kapnak, s természetesen a Kincsem szobrok sem hiányoznak majd az eseményről. Első ízben megjelenik a Primák évkönyve is.

 

A Prima Primissima Díj előnye, ellentétben a sokkal merevebb, hierarchikusabb és nehézkesebb állami díjakkal, díjazással, hogy rugalmasan képes alkalmazkodni a változó igényekhez. Az első három évben például külön-külön díjazták az írott és elektronikus sajtót, ám tavaly összevonták ezt a két kategóriát és a politikai újságírás nem, csak a kultúrával, színvonalas ismeretterjesztéssel, tudománnyal foglalkozó és abban kiemelkedőt produkáló újságírók részesülhetnek a rangos elismerésben. Új kategóriaként pedig megjelent a sport. A szellem és tudomány jelesei mellett a sport legjobbjait is követendő példaként kívánja a Prima Primissima Díj a magyarság elé állítani. A kiemelkedő teljesítményt nyújtó huszonöt év alatti fiatalok 2007-től a Junior Prima Díjat érdemelhetik ki. A hétezer eurós díjat évente egyelőre 3 kategóriában tíz-tíz tehetséges ifjú veheti át. A Társalapítók felkérése folyamatos, a cél, hogy mind a 10 kategóriához csatlakozzanak olyan elkötelezett mecénások, akik az elkövetkezendő években szívügyüknek tekintik ezt a kezdeményezést.

 

Az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank vállalta a 2007-ben alapított Prima Primissima Junior Díj „Magyar tudomány” kategória jelöltjeinek gondozását és anyagi támogatását. A díjjal szándékaink szerint olyan fiatal tudósok kapnak elismerést, és egyben anyagi, erkölcsi ösztönzést, akik szűkebb tudományterületükön – a természettudományoktól a közgazdaság-tudományon át az orvostudományokig bezárólag – kimagasló szellemi, tudományos teljesítményt mutattak fel.

 

A Magyar Fejlesztési Bank nevében is hordozza egyik legfontosabb küldetését, a gazdasági fejlődés, modernizáció elősegítését, ami csak részben finanszírozási kérdés. Sikere ugyanis legalább annyira függ attól, hogy mennyire innovatív módon képesek a gazdaság és társadalom szereplői válaszolni a fejlődési kihívásokra. A Junior Prima Díj olyan ösztönzést ad a fiatal tehetségeknek, amellyel a maguk területén eredményesen járulnak hozzá ehhez a folyamathoz.


Csatlakozni egy olyan kezdeményezéshez, mely a civil, a gazdasági, a vállalkozói szféra társadalmi felelősségvállalásának egyik példamutató megnyilvánulása, az MKB Bank számára megtisztelő és összhangban van mindazzal, amit bank évek óta maga is képvisel. A bank évtizedek óta szívügyének tekinti a magyar sportélet támogatását. Ha máshonnan nem, a sportból megtanulható, semmi sincs tisztes utánpótlás nevelés nélkül. Ahol nincsenek tehetséges fiatalok, akik egyszer átveszik majd a stafétát, készülnek a felelősségre és a feladatra, ott még a pillanatnyi siker is csak véges lehet. Így működik ez az élet minden területén, nem csak a sportban, hanem a gazdaságban, a kultúrában is. Ezért tartották fontosnak a Prima Primissima díjon belül a Junior Príma Díj „Sport kategória” létrehozását, hogy jelezzék a fiataloknak is, érdemes dolgozni, érdemes teljesíteni, mert ahol eredmény születik, ott előbb-utóbb az elismerés is eljön.

 

A Díj kimondott célja, hogy megőrizze a magyar értelmiség és szellem eredményeit, erősítse a hazai értelmiség elkötelezettségét a tudomány, a művészet, a kultúra és sport ápolása mellett, mely eszméket természetesen a Vodafone Magyarország is támogat. Mivel a Prima Primissima díj mára komoly társadalmi rangot vívott ki, a Vodafone is azt pártolta, hogy a fiatalabbaknak is legyen helyük a kitüntetettek között. A Junior Prima díj létrehozásával szeretne hozzájárulni a magyar oktatásban végzett tanári munka rangjának, erkölcsi és anyagi megbecsülésének megtartásához, és így megjutalmazni az arra érdemeseket.

 

Az utóbbi évtizedekben a tudás már a versenyképesség meghatározó alkotóeleme. A Vodafone a világ legnagyobb vállalatai közé tartozik, s jelentősen hozzájárul a tudományos-technológiai fejlődéshez, ezért is szeretné biztosítani a haladás „utánpótlását” a jövőben is. És miként lehetne ezt jobban megoldani, mint elismerni a kiváló oktatókat és még kiemelkedőbb munkára sarkallni őket?

 

Ugyancsak fontos változás, hogy immár bárki lehet díj átadó bármelyik kategóriában. A frissebb, fiatalosabb, és ami legalább olyan fontos, politikamentes kategóriákban aki támogatja a díjat, jogot szerezhet a nemes gesztusra is.

 

A Prima Primissima Díj néhány év alatt szervesen beépült a társadalom szövetébe, és a nagyközönség mellett a vállalkozók legjava is fölismerte a díj rangját, értékeit. Ennek vitathatatlan bizonyítéka, hogy már 2005-ben a Prima Primissima területi Prima díjak rendszerével egészült ki. A magyar szellemi élet, kultúra, tudomány és művészet támogatásában már tavaly 15 megye kapcsolódott be, és ebben az évben várhatóan mind a tizenkilenc megye képviselteti magát.

 

A Prima Primissima valóságos társadalmi eseménnyé vált, s a Nobel, vagy az Oscar Díjhoz hasonlóan már a jelöltség is elismerésnek számít.


A Prima Primissima

Alapítvány adószáma:

 

18180963-2-42

 

 

 


 

A 2009-ES ÉV DÍJAZOTTJAI

 


 

 

 

 

Magyar irodalom

 

Primissima Díj: Fejes Endre

Prima Díj: Ágh István

Prima Díj: Lator László

 

 


Magyar színház- és filmművészet

 

Primissima Díj: Haumann Péter

Prima Díj: Bálint András

Prima Díj: Psota Irén

 



Magyar képzőművészet

 

Primissima Díj: Földi Péter

Prima Díj: Bencsik István

Prima Díj: Ilona Keserű Ilona

 



Magyar tudomány

 

Primissima Díj: Ranschburg Jenő
Prima Díj: Kellermayer Miklós

Prima Díj: Kopp Mária

 

 


Magyar oktatás és köznevelés

 

Primissima Díj: Horn Péter

Prima Díj: Kosztolányi Gyula

Prima Díj: Sárközy Tamás

 

 


Magyar építészet és építőművészet

 

Primissima Díj: Skardelli György

Prima Díj: Jankovics Tibor

Prima Díj: Zalaváry Lajos

 

 


Magyar sajtó

 

 

 

Primissima Díj: Schäffer Erzsébet
Prima Díj: Fekete Gyula

Prima Díj: Lőcsei Gabriella

 



Magyar népművészet és közművelődés

 

Primissima Díj: Nemzeti Táncszínház

Prima Díj: Foltin Jolán

Prima Díj: Palya Bea

 



Magyar zeneművészet

 

Primissima Díj: Sánta Ferenc (Ifj.)
Prima Díj: Bartók Vonósnégyes

Prima Díj: Kelen Péter

 



Magyar sport

 

Primissima Díj: Grosics Gyula
Prima Díj: Cseh László

Prima Díj: Görbicz Anita

 

 

 

 

Közönségdíj:

 

Sárközy Tamás